Magdeburgi támadás: egy 50 éves szaúdi férfi volt az elkövető

December 20-án este a Németországban található Magdeburg városában a tömegbe hajtott egy autó. Az információk szerint egy szaúdi orvos volt az elkövető.

2024. december 21., 11:50

Szerző:

Pénteken, december 20-án nem sokkal este hét óra után a tömegbe hajtott egy autó a Magdeburg városában rendezett karácsonyi vásáron. A tartományi belügyminisztérium szerint feltehetőleg támadás történt. Azóta több információt derült ki a támadásról, amelyben négy ember veszítette életét, írta meg a 24.hu.

Két halottja van a magdeburgi támadásnak

Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi miniszterelnöke elárulta, hogy támadásnak legalább két halottja van, akik közül az egyik egy kisgyerek, a másik egy felnőtt férfi. Azóta már érkeztek olyan információk, hogy négyre emelkedett a halálos áldozatok száma. Az AFP információ szerint nagyjából 60-80 ember sebesült meg a támadásban. A város szóvivője elárulta, hogy a környékbeli kórházak felkészültek arra, hogy a sérülteket ellássák. Nem sokkal később a város is arról számolt be, hogy nagyjából 70 ember sérüléseit kell ellátni, ezek közül 15-en súlyosan megsérültek.

A 24.hu cikkéből kiderül, hogy a támadás elkövetőjét a rendőrség elfogta, erről a német dpa hírügynökség számolt be. A forrásaik szerint az elkövető egy szaúd-arábiai férfi, aki orvosként dolgozott Németországban és állandó tartózkodási engedéllyel tartózkodott az országban. Hozzátették, hogy az elkövetőnek nem volt társa. Úgy tudják, hogy a férfi középkorú, és a hatóságok nem tartották nyilván iszlamistaként.

A szemtanúk beszámolói szerint, az autó egyenesen a karácsonyi vásárban gyülekező tömegbe hajtott. A beszámolók szerint a férfi több száz méteren keresztül válogatás nélkül gázolt a tömegben. A német közszolgálati csatorna arról is beszámolt, az információk szerint robbanószerkezet is lehetett az autóban, amivel a férfi a tömegbe hajtott.

A helyi hatóságok elmondták, hogy lezárták a piacot, és „kiterjedt rendőri művelet” van folyamatban. Arra kértek mindenkit, hogy ne közelítsék meg a területet, mivel szeretnék, ha a hatóságokat hagynák dolgozni. Az információk szerint egy másik karácsonyi vásárt is kiürítettek, ez Erfurt városában található. Azt közölték, hogy ez mindössze elővigyázatosságból történt meg.

„Gondolataimmal az áldozatokkal és a szeretteikkel vagyok. Mellettük és a magdeburgi lakosok mellettük állunk. Köszönöm a sürgősségi szolgálatok munkáját ezekben a nehéz órákban”

– mondta Olaf Scholz német kancellár a támadás után.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki Olaf Scholznak, Szijjártó Péter pedig arról írt, hogy jelenleg nem tudnak arról, hogy a magyar érintett is lenne.

 

(Kiemelt kép: John MACDOUGALL / AFP)