Marad az euró?
Ha fogadni kellene, mi arra tennénk a tétjeinket, hogy létrejön a megegyezés Görögország és hitelezői között. Lapzártakor még nem tudni, ki a nyertes, csak épp nyertes nincs és egy darabig nem is lesz. Feltesszük, hogy a görögök június 30-ig fizetni fognak; feltesszük, hogy valamilyen fokon elébe mennek a hitelezők követeléseinek, de ettől még nem másznak ki a bajból. Az egyetlen hozadék, hogy megmaradhatnak az euróövezetben, amelynek az egyben tartásához nem annyira gazdasági, mint politikai érdekek fűződnek. Mindennél erősebbek a félelmek ugyanis, hogy ha egy szem kiesik a láncból, akkor a monetáris unió fikcióvá válhat.
Az elmúlt hetet a radikálisan baloldalinak nevezett görög kormány és a hitelezők terméketlen alkudozásai töltötték ki. Hovatovább egy éve annak, hogy a hitelezők visszatartják az úgynevezett mentőprogram utolsó részletét, 7,2 milliárd eurót, ám ha Athén ezt a pénzt nem kapja meg, nem lesz miből kifizetnie az IMF-nek június 30-ig esedékes tartozását (illetve annak soros részletét), 1,6 milliárdot. Márpedig akkor „nincs kegyelem”. Az IMF nem hosszabbít. Csődeljárást indít Görögország ellen, ahonnan egyenes út vezet az euróövezetből való kizáráshoz.
A csőd vagy nem csőd tehát 1,6 milliárd eurón múlik, aminek Athénban csak akkor lesz forrása, ha a 7,2 milliárdot megkapja. Ehhez viszont az kell, hogy részben vagy egészben kötelezettséget vállaljon azoknak a megszorításoknak a teljesítésére, amelyeket a hitelezők elvárnak tőle. Négy dologról van szó. Az egyik a költségvetés negatív tartományból pozitívba való átvitele, három lépcsőben. A másik a nyugdíjrendszer újabb reformja. A harmadik az általános forgalmi adó emelése. A negyedik a közepes és magas jövedelmek fokozott megadóztatása. Mint látni, valamennyi a közpénzgazdálkodást érinti.
Csakhogy az Alekszisz Ciprasz vezette Sziriza párt, amely januárban választást nyert, azzal szerzett magának óriási népszerűséget, hogy elődeivel ellentétben mindenfajta megszorítástól elzárkózott. Azóta is arra hivatkozik, hogy nem csaphatja be azt a népet, amelytől a mandátumát kapta. A görögöknek ugyanis elegük van az Angela Merkel és társai által doktriner módon szorgalmazott takarékoskodásból, amely az országot a nyomorúság szélére sodorta.
Ez történetesen igaz. Ciprasz elődei nem tétlenkedtek. A közalkalmazottak 30 százalékát elbocsátották. A munkanélküliséget 25 százalékra tornászták fel. Csökkentették a fizetéseket és a nyugdíjakat. A nyugdíjasok fele ma a szegénységi küszöb alatt él. Évi tízmilliárdot áldoztak a lakossági jövedelmek megkurtítására, ahogyan azt a hitelezők második mentőcsomagja (2012) megkövetelte. Nem csoda, hogy a 2010 óta egyfolytában nadrágszíjat szorító görögöknek elegük lett az egészből. Ezért szavaztak a Szirizára.
Egészen a múlt hét végéig, amikor is tapintható közelségbe került a csőd, Ciprasz és kormánya arra „bankolt”, hogy akkor is megkapja azt a bizonyos 7,2 milliárdot, ha semmit se csinál. De hétfőre virradóra kompromisszumos javaslattal állt elő, amelynek lényege, hogy noha a nyugdíjakhoz nem nyúl, a nyugdíjkorhatárt esetleg felemeli; és nem zárkózik el az áfaemeléstől se, leszámítva az elektromos áramot és a gyógyszereket. Ez az, amit ez idő szerint tudunk.
Közben más is változott. Nem igaz, hogy Görögországnak csak önjelölt fegyelmezői vannak – a németekkel az élen, bár Angela Merkel is kezd több kárt, mint jótéteményt látni a görög csődben –, hanem támaszai is. Természetesen a déli országok: Franciaország és Olaszország, amelyek adnának egy utolsó utáni esélyt is Ciprasznak. Ide sorolom az EBC-t is, amely a múlt héten hárommilliárd eurót meghaladó készpénzzel segítette ki a görög bankokat, nehogy a pénzforgalomban fennakadások legyenek.
Ez a lépés azért volt nagyon is indokolt, mert a görögök egyetlen napon – múlt pénteken – egymilliárdot vettek ki az automatákból, és ennek az összegnek csaknem a négyszeresét a megelőző egy hétben. De sorállás nélkül. Bármilyen furcsán hangozzék, nincs olyan bankroham, mint például Magyarországon volt a hajdani Postabank fiókjainál.
Az öt éve rossz hírekkel ébredő és nyugovóra térő görögök némi fásultsággal néznek az eljövendő dolgok elébe; nincs pánik, van viszont tüntetés a kormány mellett. Tartson ki! – erre biztatják. Még úgy is, hogy tapintható közelségben van a tőkék szabad áramlásának korlátozása (capital controls), ami együtt járna a pénzkiadó automaták bezárásával, nem beszélve a ki- és beáramló pénzek durva visszafogásával. (Görög állampolgár nem vásárolhat külföldön javakat, és külföldiek nem vásárolhatnak Görögországban.)
Ha én egy 320 milliárdos adóssághegy tetején ülnék és 240-nel tartoznék Európának, benne több mint 80-nal az ECB-nek, nem lennék ennyire nyugodt. De ezek a számok a laikust félrevezetik. Szó sincs arról, hogy kibírhatatlan törlesztések volnának napirenden. A legtöbb görög államkötvény lejáratát már meghosszabbították, van olyan is, amelynek a törlesztése csak 2050-től esedékes, igazi terhek pedig csak 2020-tól várhatók. (A már elengedett tartozásokról ne is essék szó.) Ráadásul a kamatok ma olyan alacsonyak, hogy a görögöknek évente nagyon is „menedzselhető” kamat-, illetve hozamfizetéssel kell számolniuk, még mai állapotukban is.
Egy szó erejéig vissza kell térni az Európai Központi Bankhoz, ahol a főnök, Mario Draghi megmondta, hogy az eurót megvédi, „kerüljön, amibe kerül”. Csak az ECB-n múlik, hogy a június 30-i lejárati határidőt három, esetleg hat hónappal meghosszabbítja, s módot ad Cipraszéknak arra, hogy ma még tilalmasnak számító rövid lejáratú új államkötvényeket bocsássanak ki, s ezzel a módszerrel jussanak készpénzhez, amelyből legalább a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjakat fizetni tudják. (Bár az illetékes miniszter szerint ez év végéig enélkül se kell félniük az érintetteknek.)
A nyugdíj egyébként valóságos szent tehénnek számít Görögországban, mert családok százezrei számára az egyetlen biztos bevételi forrás (minimuma 600-700 euró között van), amelyből támogatni lehet állástalan gyereket, unokát. A legfrissebb hírek szerint a hitelezők csak ahhoz ragaszkodnak, hogy a kifizetett nyugdíjtömeg egy százalékkal csökkenjen – pillanatnyilag a GDP 16 százalékán áll, messze meghaladva az ország teljesítőképességét.
Egy dolgot övez csak totális bizonytalanság. Hogyan lesz a se privatizálni, se továbbspórolni nem akaró Görögországban gazdasági növekedés, amely megteremtené a fenntartható adósságtörlesztés forrásait? A bizalmatlanság ugyanis olyan fokú – nem utolsósorban az euró elvesztésétől és a drachmának a görög vagyon 50 százalékos leértékelődésével járó visszatérésétől tartva –, hogy a görögöknél senkinek nincs kedve beruházni. Csak a turistáknak, akik az idén is milliószám érkeznek majd, és akik teletömik a zsebüket euróval, nehogy kifussanak a készpénzből, ha a bankautomaták netán bezárnak. S mint tudjuk, az idegenforgalom a legolcsóbb export, márpedig Görögország egyéb kivitele szinte jelentéktelen. Ha majd a Törökország felől érkező orosz gázt osztják el... Talán akkor. Lehet, Ciprasz épp ezért futott el a múlt hét végén Putyinhoz, akinek egyébként majdnem lapos a pénztárcája, eurómilliárdokat bizonyosan nem képes eddigi vállalásai tetejébe kölcsönözni.
