Már mindenki szocdem – s közben feljön a Balpárt?
Mit kezdjen Németország (és a világ) az NDK-utódpártból és nyugati marxistákból létrejött Balpárttal? Miért szavaz annyi, sőt, egyre több kelet-német erre a pártra? S tudjuk-e, hogy az idei választáson százezrével szavaztak először német állampolgárságot nyert oroszok, lengyelek, románok, kazahok? Erről volt szó a Magyar Külpolitikai Társaság hétfői rendezvényén, ahol Kiss J. László, az intézet tudományos igazgatója elemezte a német belpolitikai viszonyokat.
Egy érdekes meggondolás: azzal, hogy a két nagy párt tovább gyengült, nem történt semmi rendkívüli, csak ugyanaz, ami más nyugat-európai országokban már korábban. Hogy t.i. nem egy, hanem több baloldali párt alakult ki – s hogy a nagyok zsugorodásából kisebbek profitálnak, köztük a radikális is, a balszélen.
Németország ugyanis – az ifjabb nemzedékek erre már aligha gondolnak – „különleges eset”. Pontosabban az volt, amikor a háború után az új bonni állam megalkotói elsőrendűnek tartották, hogy megakadályozzák a híres-.hirhedt „weimari szindrómát”. Azt t.i.,hogy az első háború utáni demokratikus köztársaságban a sok párt közt szétforgácsolódtak a szavazatok. S ami fontosabb: korlátok híján Hitler tulajdonképpen parlamentáris úton került hatalomra. Innen Adenauerék és a szociáldemokraták alapelve: ne lehessen párt a kereszténydemokratáktól jobbra s a szocialistáktól balra. Ez a közelmúlt évekig lényegében sikerült s ettől lett Németország Európa egyik legstabilabb országa, ahol évtizedeken át a két nagy néppárt, CDU/CSU és az SPD adta meg a hangot, időnként kiegészülve a liberális FDP-vel. A szélsőjobb NPD bekerült ugyan néhány tartományi parlamentbe, de nem sok vizet zavar.
Mit kezdjünk a Balpárttal?
De mit kezdjen Németország (és a világ) azzal, hogy a baloldali-populista Die Linke a keleti tartományok egyik legerősebb pártja lett és újabban nyugaton is látványos sikereket arat? A Balpárt ismeretesen az egykori állampárt utódából, a PDS-ből (a demokratikus szocializmus pártja), valamint egy nyugati, az SPD-t balról előző új pártalakulat egyesüléséből jött létre. Míg az utódpártot az egykori NSZEP-nomenklatúra hozta létre, a nyugati partnerek között olyan van, mint Oskar Lafontaine, az SPD egykori elnöke, kancellár-jelöltje, pénzügyminisztere.
Kiss professzor idézte Stefan Heymet, a jeles írót, ( baloldaliként az NDK-ban élt, de hadban állt a rendszerrel), aki kijelentette volt: polgártársai nehezen tudják elfogadni, hogy a kelet-német állam, amelyben éltek, puszta lábjegyzet legyen a történelemben. A volt NDK polgárainak ilyenfajta érzelmei, hogy egy államban változatlanul két társadalom él egymás mellett s az óriási nyugati segély sem tette őket önellátóvá, szintén szerepet játszhat a Balpárt ottani sikerében. Amint a vita részvevői rámutattak: a keleti tartományokban nem csak az új politikai elit nagy többsége érkezett nyugatról, de részben még az értelmiségi elit is: nyugati egyetemek második garnitúrája vehette át a keleti tanszékek vezetését.
"Szociáldemokratizálás" kívánatos
Idézték Gregor Gysit is, korábbam a PDS, ma a Balpárt frakcióvezetőjét, aki felszólította az SPD vezetőit: „szociáldemokratizálják” ismét a pártjukat, akkor lehet szó együttműködésről. Amiről persze az utóbbiak - legalábbis országos szinten - egyelőre nem kívánnak hallani.
Kiss J. László emlékeztetett végül Ralf Dahrendorfra, a jeles német-brit társadalomkutatóra, aki már a 80-as években „poszt-szociáldemokrata” korszakként jellemezte az új időket. Hiszen a nagy néppártok révén, amelyek végül is mind szociáldemokrata elvetek vallanak, megvalósultak a nagy szociális követelések.
Akármiként is: ezzel a választással Németországban új korszak kezdődhet, amelyet a kis pártok erősödése, ezzel többfajta koalíció lehetősége jellemez a korábbi, meglehetősen monolit helyzettel szemben. Azaz olyanfajta politikai konstelláció, amelyet Európa-szerte rég megszoktunk – csak a németeknél szokatlan.
