Magyarország segít Szlovákiának a Szputnyik V bevizsgálásában

Erről Szijjártó Péter beszélt, miután találkozott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel.

2021. április 9., 18:11

Szerző:

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.

Szijjártó Péter közölte, Szlovákia azt kérte Magyarországtól, hogy segítsen az Oroszországból érkező oltóanyag bevizsgálásában. Ennek Magyarország szívesen eleget tesz, hiszen rendelkezésre áll az ehhez szükséges tudás és a nemzetközileg akkreditált laboratóriumi kapacitás – mondta.

Hangsúlyozta: Magyarország nagyon szívesen segít Szlovákiának, hogy minél több szlovák ember életét és egészségét tudják megmenteni.

Magyarország abban érdekelt, hogy szomszédai is sikeresek legyen a koronavírus elleni védekezésben, hiszen a sikeres védekezésük segíti, hogy a magyar védekezés is sikeres lehessen – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Azt mondta, Magyarország és Szlovákia „ezer meg ezer szállal" kötődik egymáshoz, így nem lehetséges, és „senki nem is akarhatná", hogy hermetikusan elzárkózzanak.

Szijjártó Péter példaértékűnek nevezte Magyarország és Szlovákia védekezési együttműködését. Emlékeztetett, a két ország segítette egymás állampolgárainak hazahozatalát: Szlovákia 93 magyar állampolgárt segített hazajuttatni a járvány első szakaszában, Magyarország 56 szlovák állampolgárnak segített.

Példaszerűnek nevezte a két ország együttműködését a határátkelők üzemeltetésében, az ingázók segítésében, valamint az áruforgalom folyamatosságának fenntartásában is.

Szijjártó Péter megjegyezte azt is, hogy 197 magyar egészségügyi szakember segített Szlovákiában a tömeges tesztelésben.

Közölte: a kölcsönös segíteni akarás „motorja" szlovák oldalon volt kormányfőként egyértelműen Igor Matovic.

Szijjártó Péter kiemelte: a védekezés végső sikere az oltáson múlik. Magyarország a második helyen áll az Európai Unióban a lakosságarányos átoltottság alapján. Magyarország többet olt, mint más tagállamok, és ennek az az oka, hogy több oltóanyaga van, mint másoknak – mondta, hozzátéve: Magyarországnak azért van több oltóanyaga, mert Keletről is vásárol.

Igor Matovic köszönetet mondott Szijjártó Péternek és Magyarországnak a baráti viszonyért, és kiemelte, hogy a két ország kölcsönösen támaszkodhat egymásra.

Azt mondta, azért jött Budapestre, hogy „segítő kezet találjon", és a magyarországi OMCL- (Hivatalos Gyógyszervizsgáló Laboratóriumok Hálózata) laboratóriumban bevizsgálhassák a Szputnyik V vakcinát, mivel ilyen laboratóriumok Szlovákiában nincsenek.

Szlovákiában már hat hete hűtőben tárolják az oltóanyagot, miközben egészséget és életeket menthetnének vele – mondta Igor Matovic.

(Kiemelt képünk: MTI)