Észak-Korea nagyot veszít a kriptopiac bezuhanásán

Rengeteg pénzt veszítet Észak-Korea, aki az elmúlt években rengeteg energiát ölt bele abba, hogy kriptovalutát lopjon. Májsuban ugyanis hirtelen és erősen zuhanni kezdett a kriptopénzek értéke.

2022. június 30., 15:10

Szerző:

A Reuters tudósítása szerint a kriptopénzek gyengülése hatással lesz az ország fegyverprogramjára, ugyanis dél-koreai információk szerint Kim Dzsongun ebből finanszírozza.

A New York-i székhelyű Chainalysis blokkláncelemző cég szerint a még nem tisztára mosott észak-koreai kriptopénzek, – amelyeket az ország 2017 és 2021 között, 49 hackelés során szereztek – értéke az év eleje óta 170 millió dollárról 65 millió dollárra csökkent.

Az egyik tavalyi észak-koreai kripto-rablásból származó kriptopénz korábban több tízmillió dollárt ért, az elmúlt hetekben ez viszont értékének 80-85 százalékát veszítette el, és már kevesebb mint 10 millió dollárt ér – mondta Nick Carlsen, a TRM Labs, egy másik amerikai székhelyű blokkláncelemző cég elemzője.

(Kiemelt kép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke az észak-koreai kommunista állampárt központi bizottságának ülésén Phenjanban 2021. február 9-én. Fotó: MTI/EPA/KCNA)