Kitiltják a mobilokat a Fehér Ház egy részéből
A jövő héttől nem szabad bevinni mobiltelefont a Fehér Ház Nyugati szárnyába. A korlátozás egyaránt vonatkozik a dolgozókra és a látogatókra – írja a CNBC.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy a Fehér Ház műszaki rendszerének biztonságát és sérthetetlenségét kívánják ezzel védeni. A nyugati szárnyban található az Ovális iroda is.

A Bloomberg hírportálnak néhány dolgozó azt nyilatkozta, hogy aggódnak amiatt, hogy se a gyerekeikkel, se rokonaikkal nem tudják majd nap közben tartani a kapcsolatot, nem tudják majd őket elérni. A munkájukhoz biztosított telefonokkal nem tudnak üzenetet írni, pedig általában ez a legegyszerűbb módja annak, hogy családjukkal tartsák a kapcsolatot, például egy hosszú értekezlet alatt. Sanders erre azt a választ adta, hogy a Fehér Ház dolgozói a kormányzat által biztosított eszközökkel el tudják végezni a dolgukat, és továbbra is keményen dolgozhatnak az amerikai nép érdekében.
A mobilok kitiltását John Kelly személyzeti főnök javasolta, biztonsági okokra hivatkozva. Trump már hivatalba lépése óta panaszkodott arra, hogy információk szivárognak ki a sajtónak a Fehér Házból, de állítólag nem emiatt van szükség a kitiltásra. A portált név nélkül a Fehér Ház egy dolgozója úgy tájékoztatta, hogy túl sok eszköz csatlakozik az intézmény wifi hálózatára, és a saját személyi mobilok nem olyan biztonságosak, mint amit a kormányzat biztosít.
Sanders azt is közölte, hogy a dolgozók mobiltelefonjait egy elkülönített helyen tárolják majd. Arról nem nyilatkozott, hogy az elnökre is vonatkozik-e a tiltás.