Kína szerint az orosz-ukrán háború „egy nagy terv része” és „egy láthatatlan kéz dolgozik az eszkaláción”

Béketárgyalásokra szólított fel az ukrajnai konfliktusban kedden Pekingben, az Országos Népi Gyűlés éves ülése alkalmából adott nyilatkozatában Csin Kang kínai külügyminiszter.

2023. március 7., 08:29

Szerző:

„Minden fél legitim biztonsági érdekeit tiszteletben kell tartani” – hangoztatta Csin Kang külügyminiszter. „Ezt a válságot nem Kína teremtette. Kína nem részese a konfliktusnak, és egyik félnek sem szállított fegyvert” – szögezte le Csin, s egyben értetlenségét fejezte ki, hogy miért kellene Kínát hibáztatni, szankcionálni vagy fenyegetni az ukrajnai háború miatt. „Ez teljességgel elfogadhatatlan” – nyomatékosította. Az Egyesült Államok és más nyugati országok az elmúlt hetekben többször kilátásba helyezték, hogy büntetőintézkedésekkel sújtják Kínát, ha fegyvert szállít Oroszországnak. 

Kína februárban mutatta be javaslatát az ukrajnai háborúval kapcsolatban, melyben az állt, hogy az országok szuverenitását tiszteletben kell tartani, véget kell vetni a hidegháborús mentalitásnak, fegyverszünetre van szükség, és vissza kell térni a béketárgyalásokhoz. A javaslat nem szólította fel Oroszországot, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából. 

„Úgy tűnik, van egy láthatatlan kéz, amely a konfliktus elnyújtásán és eszkalációján dolgozik, és egy bizonyos geopolitikai terv érdekében használja az ukrajnai válságot” 

– fogalmazott Csin Kang, aki szerint a konfliktus, a szankciók és a nyomásgyakorlás nem fogja megoldani a problémát. „Amire most szükség van, az a nyugalom, a józanész és a párbeszéd” – magyarázta a kínai külügyminiszter.

„Amint lehet, meg kell kezdeni a béketárgyalási folyamatot, és tiszteletben kell tartani minden fél legitim biztonsági aggodalmait” – mondta a kínai külügyminiszter. Csin szerint két lehetőség van: vagy megszűnik az ellenségeskedés és helyreáll a béke, vagy „még több olajat öntenek a tűzre”, és a konfliktus kiszélesedik és ellenőrizhetetlenné válik. 

Csin a kínai-orosz kapcsolatokat a nemzetközi kapcsolatok új modelljének nevezte. Mint mondta: egyes országok hidegháborús szemüvegen keresztül tekintenek erre a kapcsolatra, de Csin szerint nincs szó katonai szövetségről, és egyetlen más országgal sem keresik a konfliktust.

„Minél turbulensebbé válik a világ, annál jobban fejlesztenünk kell a kínai-orosz kapcsolatokat”

– tudatta Csin Kang. 

Hszi Csin-ping kínai elnök az Országos Népi Gyűlés konzultatív bizottságában, a küldöttek előtt az Egyesült Államokat és a nyugati országokat bírálta. Szerinte a Nyugat „bekerítette, féken tartja és elfojtja” Kínát, ami miatt az ország fejlődése „példátlan kihívásokkal” néz szembe – jelentette a kínai állami média.

(Kiemelt képünk: Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen a háromnapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai államfő (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök két kínai óriáspanda átadásán a moszkvai állatkertben 2019. június 5-én. Kína a két óriáspandát 15 évre adja kölcsönbe az állatkertnek. MTI/EPA/Szputnyik/Alekszandr Vilf)