Kína ismét Tajvan erőszakos elfoglalásával fenyegetőzik

Kína továbbra is aktív volt Tajvan körül szerdán, miközben újból azzal fenyegetett, hogy ha kell, erővel foglalja el a szigetet.

2022. augusztus 10., 09:31

Szerző:

Peking múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek eredetileg vasárnapig tartottak volna, de a kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn a meghosszabbításukról döntött.

A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint a kínai hadihajók szerdán sem vonultak le a Tajvan körüli vizekről, és a sziget nyugati, valamint keleti partjainak közelében is jelen voltak.

Szerda reggel körülbelül húsz kínai és tajvani hadihajó tartózkodott a Tajvani-szoros középvonala közelében, amelyet az Egyesült Államok húzott meg egyoldalúan a hidegháború alatt, és amelyet Peking hivatalosan sohasem ismert el. Kína az elmúlt napokban többször átlépte a vonalat, amely eddig de facto határként működött a felek között.

Peking: békés eszközökkel akaruk elérni az újraegyesítést, csak hát azok „a küldős körülmények”

Eközben a kínai kormány ugyancsak szerdán fehér könyv formájában nyilvánosságra hozta hivatalos állásfoglalását a tajvani kérdésben. Ebben leszögezte, hogy Peking igyekszik békés eszközökkel elérni Kína és Tajvan újraegyesülését, de nem mond le arról, hogy szükség esetén erőhöz folyamodjon. Hozzátette: az erő alkalmazására csak „kényszerítő körülmények” hatására, „végső megoldásként” kerülhet sor. A kínai vezetés nyomatékosította, nem tűri a külföldi beavatkozást Tajvanon.

FILES-US-DIPLOMACY-PELOSI

 (Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke 2022. július 29-én. Fotó: Saul Loeb/AFP)

„Meghiúsítunk minden kísérletet országunk megosztására” – írta Peking.

„Hazánk újraegyesítésének történelmi célját meg kell és meg is fogjuk valósítani” – hangsúlyozta a kormány.

(Kiemelt kép: Katonák integetnek a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészetének flottájának a dél-kínai Guangdong tartomány Zhanjiang városának katonai kikötőjében, 2022. január 15-én. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) haditengerészetének 40. flottája szombaton elindult Zhanjiang városának egyik katonai kikötőjéből, hogy kísérőfeladatot hajtson végre az Ádeni-öbölben és a Szomália előtti vizeken. (Fotó: Jiang Xiaowei/Xinhua/AFP)

07:01

Irán kész nagyobb szerepet vállalni az energiapiacon, több országgal is tárgyal a gázexport lehetőségéről – mondta Ali Bakeri Káni iráni külügyminiszter-helyettes kedden Budapesten.

Tegnap 18:20

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg immár mentességet élvez a vádhatósággal szemben a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018-as meggyilkolása miatt az Egyesült Államokban indított perben, mivel múlt héten a szunnita királyság miniszterelnökévé nevezték ki - jelentették ki a trónörökös ügyvédei egy amerikai bíróságon hétfőn.