Kína beveszi a Holdat

Kína 2030-ig űrhajóst tervez eljuttatni a Holdra – közölte hétfőn a kínai űrhivatal (CMSA) sajtótájékoztatón.

2023. május 29., 17:09

Szerző:

Lin Hszi-csiang, a CMSA igazgatóhelyettese bejelentette, hogy Kína nemrég megindította űrhajós legénységgel végrehajtani tervezett Hold-kutató programjának Holdra szállást előkészítő fázisát. Mint mondta, a fő célkitűzés az, hogy Kína 2030-ig megvalósítsa tajkonautái Holdra szállását, valamint az ezzel kapcsolatos tudományos és műszaki kutatásokat. 


Lin Hszi-csiang szerint a célkitűzések között szerepel az is, hogy tökéletesítsék egyebek között az olyan kulcsfontosságú képességeket, mint a legénységgel végrehajtott Föld-Hold űrutazásokat, a rövid ideig tartó Holdra szállást, a robot segítségével végrehajtott kutatást, illetve mintavételt.

(Kiemelt képünk: JIUQUAN, 2023. május 29. (Xinhua) Ezen a dátum nélküli képen Jing Haipeng (C), Zhu Yangzhu (R) és Gui Haichao kínai taikonauták láthatók, akik a Shenzhou-16 űrrepülőgép küldetését fogják végrehajtani. Jing Haipeng, Zhu Yangzhu és Gui Haichao kínai taikonauták fogják végrehajtani a Shenzhou-16 űrrepülési küldetést, és Jing lesz a parancsnok – jelentette be a Kínai Emberesített Űrügynökség (CMSA) 2023. május 29-én tartott sajtótájékoztatóján. Liu Fang / XINHUA / Xinhua via AFP)

06:54

Két ember halt meg Rotterdamban a két helyszínen, egy magánházban és az Erasmus Egyetemi Klinikán elkövetett lövöldözésben – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap rendőrségi információkra hivatkozva csütörtökön.

Tegnap 21:16

Egy fegyveres két embert súlyosan megsebesített a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikán, az épületben tűz ütött ki, a gyanúsítottat előállították – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap csütörtökön.

Tegnap 21:07

Kanadának tanulnia kell abból a botrányból, amelyet egy náci veterán ottawai parlamenti megünneplése robbantott ki, és a továbbiakban szolidárisnak kellene lennie a nácizmus elítélésére irányuló orosz kezdeményezésekkel az ENSZ-ben – jelentett ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozta.

2023. szeptember 28., 19:46

Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig „jelzésértékűnek” tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.