Kik az itteniek? – Nacionalista lökdösődés a Balkánon
A világ több mint húsz éve él együtt a macedón névválsággal, de még régebben a térség történelmének kölcsönös kisajátítgatásával. A konfliktus legkésőbb az 1912–13-as Balkán-háborúval kezdődött, majd végigvonult Európa huszadik századi háborúin és megosztottságán. Az indulatokat alig értik, akik nem ott élnek. A háborúk és kataklizmák sorozata miatt a térség népirtások és lakosságcserék színtere volt. A háborúk után a családok jó része hosszú menekülőutakat tett meg, a muszlimok, akár szlávok voltak, akár törökök vagy albánok, Törökországba kényszerültek, lakóhelyüket pedig hellének foglalták el, akiket Anatóliából űztek el.
A Macedónia név az előző századfordulón még földrajzi fogalom volt. Az Oszmán Birodalom maradék európai része akkor soknyelvű, sokvallású terület volt. A birodalom eredetileg nem különböztetett meg etnikumokat, csak vallási közösségek léteztek. Ezeket millet – nemzet – névvel illették, s felruházták belső önkormányzati és adószedési jogokkal. Az összes görög ortodox, vagyis pravoszláv így eredetileg egy közösségbe tartozott, s vezetőjüknek a konstantinápolyi pátriárkát ismerte el a birodalom.
A 19. században indultak meg a nemzeti mozgalmak. 1870-ben a szultán kormánya elismerte a bolgár pravoszlávok különállását. A bolgár exarchátus kiterjedt a ma Görögországhoz és Macedóniához tartozó szlávok lakta területekre is. Az itteni keresztényeket addig a görög papok hellénnek nevelték, a bolgár egyház bolgár nemzeti tudatot terjesztett. Egyébként a helyiek ritkán határozták meg a nemzetiségüket. A kérdésre, hogy kik vagytok, hagyományosan az „itteniek” meghatározás volt a válasz. Az előző századfordulón megindult oszmánellenes felszabadító harc vezetői kezdték használni a macedónt népnévként, s jelezték így az általuk használt nyelvet.
A jelenlegi államhatárokat az első világháború után húzták meg. A mai Macedón Köztársaságot Szerbia foglalta el, s Vardári Bánságnak nevezte. A volt török terület egy kisebb része jutott Bulgáriának, a legnagyobb falat pedig Görögországé lett. Belgrád a terület lakosait délszerbekké minősítette, s a muszlimokat, köztük a szlávokat is, igyekezett kiszorítani területéről. A görög kormányok igyekeztek a helyi nyelvet, etnikai tudatot kiirtani, a nevek erőszakos görögösítését rendelték el. Bulgária a lakosságot és a nyelvet, illetve a kultúrát is a magáénak minősítette.
A szláv macedón nemzetiség és nyelv megteremtése így a kommunista mozgalom programja lett, az első ilyen nevű államalakulatot a titói Jugoszlávia hozta létre. A helyi nyelvjárás szabványosításával megalkották az irodalmi macedón nyelvet. A délszláv nyelvek egyébként Szlovéniától Bulgáriáig úgynevezett dialektuskontinuumot alkotnak, ami azt jelenti, hogy a szomszéd falvak lakói mindig jól értik egymás beszédét, míg a távolabbi pontokon élők már nem. A görög hivatalosság ma sem ismeri el a macedón nyelv létezését, az ott élő ortodox szlávokat csak szlávul beszélőknek hívják. Viszonylag védettebbek a térség keleti részén és Trákiában élő muszlim pomákok a vallásuk miatt.
A második világháború utáni görög polgárháborúban a szláv területek lakói közül sokan a kommunista oldalra álltak, s rengetegen kényszerültek közülük menekülésre. A magyarországi emigráció jó része is görögországi macedón volt, akik közül később többen Jugoszláviába települtek át. A volt Jugoszláviában felépített tagköztársaság függetlensége elnyerése után szinte csak ellenségeskedő szomszédokkal találkozott. A bolgárok tagadták, hogy a macedónok különálló etnikum lennének saját nyelvvel. Szerbiában élt a hit, hogy csupán délszerbekről van szó. A görögök északi tartományuk ellen területi követelést láttak a köztársaság nevében.
Amikor tíz éve a hosszú nevű nacionalista VMRO-DPMNE párt (Belső-macedón Forradalmi Mozgalom–Macedón Demokratikus Nemzeti Egységpárt) került hatalomra, újabb feszültségek keletkeztek. A Nikola Gruevszki vezette párt belekezdett Szkopje főváros arcfelvarrásába, a szocreál épületeket antikizálták s az ókori makedón királyokra emlékeztető óriási szobrokat emeltek. A repülőteret a világhódító Nagy Sándorról nevezték el. Hogy a bolgárokat is idegesítsék, szobrot emeltek több középkori bolgár uralkodónak, akiket szintén macedónná nyilvánítottak. Gruevszki alatt a görögök vétója miatt befagyott az ország közeledése a NATO-hoz és az EU-hoz.
A koszovói példa
A május 17-i szófiai csúcsnak a nyugat-balkáni hat állam – Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia, Macedónia, Szerbia és Koszovó –, továbbá az Európai Unió tagállamainak vezetőit kellene összehoznia. A tanácskozás a tervek szerint megnyitná a belépés lehetőségét, amennyiben azok teljesítik a feltételeket. Szerbia nem ismeri el egykori tartománya, Koszovó államiságát, de a két fél azért párbeszédben van egymással. Koszovót száznál több állam ismerte el, de például az unióból Spanyolország, Görögország, Románia, Szlovákia és Ciprus sem hajlandó erre. Spanyolország a katalán szeparatizmus miatt, Ciprus az észak-ciprusi területen alakított török államban lát hasonlóságot. A görögök szolidárisak a szerbekkel és Ciprussal. Románia és Szlovákia is valamilyen szeparatista mozgalomnak szóló biztatást lát a koszovói példában. Mariano Rajoy spanyol kormányfő jelezte először, hogy a koszovói jelenlétet problematikusnak látja, s ez akadályozhatja a részvételét a csúcson. A románok és a szlovákok sietve csatlakoztak. Elképzelhető, hogy a találkozó nem lesz teljes.
Választási veresége után az új szociáldemokrata kormányfő a repülőtérről levetette a Nagy Sándorra utaló feliratot. Ez tette lehetővé, hogy 12 év után áprilisban repülőgépen érkezzék Szkopjéba Nikosz Kociász görög külügyminiszter. A tárgyalás után kiderült, a görögök azt akarják, hogy az állam új elnevezését, mondjuk azt, hogy Felső-Macedónia Köztársaság, vegyék bele az alkotmányba. Zoran Zaev miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a névváltoztatásról referendumon kérdezik meg az állampolgárokat, s feltehetően kérdés lesz az EU-csatlakozás ügye is.
Zaevnek és görög partnerének, Alekszisz Ciprásznak is nehéz csatát kell otthon vívniuk ebben az ügyben. A névürüggyel bármikor tízezreket lehet kivinni az utcára mindkét országban. A balkáni államok szinte mindegyike többnemzetiségű, többvallású. A szomszédsági viszonyok rendezetlensége provokálja a vallási, nemzeti feszültségeket. Újabb válságokat okozhat a gazdaságok összeomlása is, a fiatal nemzedék elvándorlása és a külső beavatkozás. A Nyugat-Balkán kisállamai az elvándorlás miatt demográfiai vészhelyzetet élnek át.
A térség fő kereskedelmi partnere és beruházója az Európai Unió, amely milliárdokkal segítette eddig is a konszolidációt. Időnként felvetődik, hogy Oroszország vagy Kína helyettesíthetné az uniót. Az oroszok szívesen mutatkoznak a térségben, szeretnek a történelmi és egyházi kapcsolatokra, a szláv testvériségre hivatkozni. A gazdasági talpra állást azonban semmilyen orosz beruházás sem segítette. Kína pedig a térséget szállítási útvonalként, másodlagos piacként kezeli. Számára az unió piaca érdekes.
