Több mint 600 ezer menekült érkezett tavaly az Unióba – jelentős részük fiatal férfi
Az Európai Unió tagországaiban tavaly mintegy 648 ezer nemzetközi védelem iránti kérelmet adtak be unión kívüli országok állampolgárai, egyharmaddal többet az egy évvel korábbi adatnál – közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) kedden.
A máltai központú EU-ügynökségnek a 2021-es adatokat tartalmazó éves jelentése szerint a kérelmezők legtöbbje szíriai és az afgán volt, akik 117 ezer, illetve 102 ezer nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be tavaly az EU-ban.
A szíriaiak és az afgánok után a legtöbb kérelmet irakiak, pakisztániak, törökök és bangladesi állampolgárok nyújtották be. A fő célországok Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország voltak.
Az összes kérelmező legalább fele 18 és 34 év közötti volt, 70 százalékuk férfi. A kérelmezők között tízből csaknem három kiskorú volt, az összes kérelem négy százalékát (23 600-at) pedig felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú nyújtotta be.
Az EU-ban tavaly körülbelül 535 ezer elsőfokú menekültügyi határozat született, köztük 118 ezer a menekültstátusz biztosításáról, 64 ezer pedig kiegészítő védelemről. A legmagasabb arányban (81 százalékban) az eritreaiak, a legalacsonyabb számban (3 százalékban) pedig a georgiaiak juthattak valamilyen szintű nemzetközi védelemhez az EU-ban. Csaknem 770 ezer határozat még van függőben – közölték.
A jelentésből az is kiderült, hogy az ukrajnai háború elől menekülők részéről az uniós tagországok illetékes hivatalaihoz mintegy 3,4 millió ideiglenes védelem iránti kérelem érkezett. Az ügynökség szerint mintegy 6 millió ember menekült az unióba Ukrajnából az Oroszország indított háború elől. A jelentés szerint közel 2,6 millió ember vissza is térhetett Ukrajnába, noha ezek a visszatérések átmenetiek lehetnek – tette hozzá az uniós ügynökség.
(Kiemelt kép: három fiatal menedékkérő csoportja sétál fel egy dombra, amint visszatérnek a határátkelési kísérletükből a görög-észak-macedón határ közelében. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP)