Kelet-Európában erőszakot tesznek a történelmen, akinek nem tetszik a kormányzati emlékezetpolitika, azt üldözik
Az észt hatóságok néhány éve eltávolítottak egy szovjet katonai emlékművet Tallinn belvárosából, mert az zavarta történelmi narratívájukat. A lépés nemcsak a helyi orosz kisebbséget bőszítette fel, de alkalmat kínált a moszkvai hatóságoknak is, hogy emlékezetháborúval kombinált elektronikai hadviselésbe kezdjenek. Az internetalapú észt közigazgatás és gazdaság akkor lebénult egy időre.
Ezekben a napokban Lengyelországban folyik boszorkányüldözés. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt el akarja távolítani posztjáról Artur Bodnart, az állampolgári jogok biztosát. A veterán jogvédőt nemzetgyalázással vádolják. Az ügy előzménye, hogy június 12-én Beata Szydło miniszterelnök beszédet mondott egy Auschwitz-Birkenauban tartott megemlékezésen. Ennek az volt a fő tanulsága, hogy „jobban kell vigyáznunk állampolgáraink biztonságára”. A közvélemény egy része felháborodott a suta és érzéketlen felszólaláson. A német Frankfurter Rundschau azt írta, hogy Szydło kizárólag a németekre akarja hárítani a felelősséget. Bodnar erre úgy nyilatkozott, hogy a holokauszt felelőse Németország, de társtettesként sok más nemzet is jelen volt. A lengyel is. Ha nem így lett volna, akkor a földalatti lengyel Honi Hadsereg nem ítélte volna halálra a zsidókat a náciknál feljelentő kollaboránsokat. Bodnar nem sokkal később
elnézést kért a lengyel nemzet egészét sértő mondatért, de ez nem volt elegendő.
A kormánysajtó kivégzőosztagai azóta is sorozatokat lőnek rá. Ami a szerencsétlenre sikerült nyilatkozaton túl is érthető, hiszen az állampolgári jogok biztosa következetesen lép fel egyébként a PiS-rezsim jogsértései ellen, felhívja a figyelmet a jogállam lebontására irányuló kísérletekre.
Bodnar nem az első, akit azért támadnak, mert emlékeztet a háborús évek zsidóellenes lengyel akcióira. Először Jan Tomasz Gross amerikai-lengyel történészt támadták, aki Szomszédok című könyvében, majd ez után megjelentett köteteiben feltárta, hogy a lengyel társadalom tekintélyes része miként vett részt a lengyel zsidóság elpusztításában. A Szomszédok az északkelet-lengyelországi Jedwabne nevű kisvárosban történt eseményeket írta le. Itt a szovjet csapatok 1941-es kiverése után a helyiek lemészárolták zsidó szomszédaikat. Sokukat egy fészerben élve égették el. A történet alapjául szolgált A mi osztályunk című megrázó történelmi drámának. Tadeusz Słobodzianek művét nálunk a budapesti Katona József Színház mutatta be. A jedwabnei történet a sokszoros bizonyítottság ellenére is botránykő a mai Lengyelországban. Az oktatási miniszter például nem volt hajlandó kimondani, hogy a mészárlást lengyelek követték el, rejtélyes antiszemitákról motyogott csupán. Gross ellen folyamatos a hajsza.
Ukrán nacionalisták fáklyás felvonulással emlékeztek meg Bandera születésnapjáról 2016 januárjában, Kijevben
MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko
Most egy másik történészt is célpontnak választottak. Jan Grabowski az ottawai egyetemen tanít Kanadában. Kutatási területe hasonló Grosséhoz. 2014-ben jelent meg angolul a Zsidóvadászat. Árulás és gyilkosság a németek által megszállt Lengyelországban című könyve. Ezt most fedezte fel a magát Lengyel Rágalmazásellenes Ligának nevező szervezet, és Grabowskit nemzetgyalázással vádolta. Ez pedig a mai Lengyelországban akár hároméves börtönbüntetés alapja is lehet. Vádat pedig a Nemzeti Emlékezet Intézetének nevezett szerv ügyészei emelhetnek.
A jobboldali nacionalista lengyel rezsim célja, hogy az ország történelméből eltüntesse – akár rendőri eszközökkel is – a zavaró tényezőket. A történelempolitika részeként új hősöket kreálnak, mint például a háború utáni kommunistaellenes fegyvereseket, tekintet nélkül az általuk elkövetett bűntettekre.
Az emlékezetpolitika széles skálán működik. Része például a demokratikus ellenzék, az illegális Szolidaritás embereinek erkölcsi megsemmisítése, a Lech Wałęsa és más ismert, börtönt járt aktivisták elleni kampány is. A mostani lengyel rendszer új hősi történelmet akar írni az országnak, amelyben nincsenek lengyelek által elkövetett szégyenteljes tettek.
Oroszországban Vlagyimir Putyin rendszere egyszerre építi az 1917-ben elbukott cárizmus és Sztálin kultuszát. A független Levada közvélemény-kutatási központ legutóbbi felmérése szerint az orosz állampolgárok között már a generalisszimusz vezeti a világtörténelmi sikerlistát, alig előzve meg persze a jelenlegi elnököt. (Igaz, Putyinnak Alekszandr Puskinnal, a nagy orosz költővel még osztoznia is kell a második helyen.) A Sztálin-kultusz és a Nagy Honvédő Háború mítosza együtt alapozza meg a rezsim nagyhatalmi törekvéseit. Ehhez nincs szükség demokratikus hagyományokra, s muszáj kihullania a történelem oktatásából a sztálini rendszer megannyi rémségének is. A felmérés tanulsága szerint az oroszok manapság nem annyira a modernizáló uralkodókat, mint inkább a hódítókat preferálják.
Amennyire Oroszországban a háborús győzelmekkel szerzett birodalom újjáépítése lenne a nemzetet egyesítő elem, úgy a nemzeti identitását építő Ukrajnában az ukrán nép által elszenvedett mártíromságot választotta a narancsos forradalom után hatalomra került nyugatos elit. A harmincas években a kelet-ukrajnai területeken sok millió áldozattal járó éhínséget, ahogy ukrán nyelven mondják, a holodomort úgy kezelik, hogy az Moszkva és az orosz kommunisták által kifejezetten az ukránok ellen indított népirtó háború volt. A nemzeti mártíromsághoz társították a nemzeti felszabadítást is.
Ennek letéteményese a Sztepan Bandera nevével jelzett nacionalista mozgalom és felkelő hadsereg lett. Bandera és emberei azonban náci kollaboránsok voltak,
részesei a zsidók kiirtásának Ukrajnában. Banderát a német megszállás után a nácik internálták, s csak 1944-ben engedték szabadon, de ez a lényegen keveset változtatott. Ahogy semmi sem zavarta a Bandera-kultusz új építőit, akik sorra állítottak szobrokat a nacionalista vezérnek. Őt egyébként feltehetően a szovjet KGB ölette meg 1959 októberében, Münchenben.
Hasonlóan az ukrajnai Bandera-mítoszhoz, a litván, lett és észt identitásépítők is példaképként mutatják be a nácikkal kollaboráns szervezeteket és személyiségeket. A szovjet megszállók által elkövetett rémtettek, hasonlóan a holodomorhoz, a nemzeti mártíromság elemei ebben az építkezésben, míg az ötvenes évekbe nyúló szovjetellenes fegyveres ellenállás lett a másik a hősi fejezet. Ez utóbbi hősiességéhez viszont el kell feledkezni a gerillák iszonyú tetteiről s részvételükről a térség zsidóságának elpusztításában. A helyzetet szimbolizálja például, hogy a litván hatóságok korábban nyomozást folytattak a most 91 éves Jichak Arad izraeli történész, nyugalmazott tábornok ellen, főleg a saját visszaemlékezései miatt. Arad, akinek Rudnicki az eredeti családneve, ugyanis megírta partizánemlékeit. A gettóból kiszökve csatlakozott a partizánokhoz, és 1945-ig harcolt velük a nácik ellen. A litván ügyész szerint az osztag az NKVD utasítására a litván fegyveresek ellen is harcolt.
Arad szerint a nyomozás vérbosszú azért, mert memoárjában beszámolt a litván náci kollaboráns fegyveresek által végrehajtott módszeres zsidóirtásról. A litván hatóságok – talán a nemzetközi visszhang miatt – megszüntették a nyomozást Arad ellen, aki 21 éven át volt Jad Vasem vezetője.
Végeredményben el lehet mondani, hogy a pártok és kormányok a második világháború eseményeit szinte a teljes posztszovjet térségben politikai eszközként kezelik. Az emlékezetpolitika, bizonyos évfordulók, személyiségek akkor bukkannak fel a közszereplők beszédeiben vagy a médiában, amikor az hasznosnak tűnik. A történelemmel és a történelmi személyiségekkel folytatott emlékezetpolitikai manipuláció ugyanakkor sok kárt okoz. Nem csak azzal, hogy indulatokat gerjeszt bizonyos kisebbségek ellen, de valódi konfliktusokat is képes létrehozni egyes országok között. Ha például valahol a világban előveszik az első világháború alatti törökországi örményirtás kérdését, a még Törökországban élő örmények biztosan számíthatnak valamilyen agresszióra a török fanatikusok részéről. A histórián végrehajtott folyamatos politikai erőszak másik következménye, hogy a társadalmak előtt megismerhetetlen marad maga a történelem. A történelem, amely meghatározza, befolyásolja mai életüket, s amelyet megértve kiszabadulhatnánk a vérbosszúk sorozatából.
