Harminc katona halt meg a jemeni dróntámadásban
50 katona tartózkodott a hangárban, amikor a rakétákkal és bombákkal megrakott drónok megtámadták a létesítményt.
Legalább 30 katona meghalt és 60 megsebesült vasárnap a húszik által szervezett támadásban, amit a szaúdi vezetésű koalíció erőihez tartozó katonai támaszpontra mértek Délnyugat-Jemenben – olvashatjuk a BBC.com cikkében. A húszik több támadást hajtottak végre fegyveres drónokkal és ballisztikus rakétákkal az al-Anad katonai bázis ellen – közölte Mohamed al-Naqeeb, a jemeni déli erők szóvivője.
Egy katona, aki szemtanúja volt az al-Anadnál vasárnap történt eseményeknek, elmondta, hogy ő és bajtársai egy hangárban gyülekeztek reggeli után, amikor megláttak egy drónt a fejük felett lebegni. „Megpróbáltunk rálőni, hogy lehozzuk, de nem tudtuk eltalálni” – mondta az AFP hírügynökségnek, majd folytatta: „Ezt követően a drón egyenesen a hangár felé repült, ahol két rakétát lőtt ki”. Egy másik katona, aki megsebesült a támadásban, Nasser Saeed az Associated Pressnek elmondta, hogy 50 katona tartózkodott a hangárban, amikor a rakétákkal és bombákkal megrakott drónok megtámadták őket.
A déli erők szóvivője elmondta, hogy 30-40 katona halt meg és legalább 60 megsebesült, hozzátéve, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedhet, mivel a mentők még mindig tisztítják a helyszínt. Két orvosi forrás szerint több holttest és további 16 sebesült érkezett Lahj tartomány fő kórházába. Azt azonban még nem tudni, hogy vannak-e civil áldozatok.
A támadásokra akkor került sor, amikor a szaúdi vezetésű koalíció és a húszik közötti, az ENSZ és az Egyesült Államok által támogatott béketárgyalások elakadtak, miután a két félnek nem sikerült kompromisszumos megállapodást kötnie. A tárgyalások középpontjában a húszik által birtokolt kikötők és a szanaai repülőtér blokádjának feloldására irányuló lépések állnak.
A lakosok elmondták, hogy több hangos robbanást hallottak az al-Anad térségben, amely a déli Áden kikötővárostól, mintegy 70 km-re északra fekszik. A vitatott hovatartozású Taiz központi városának több más lakosa is azt mondta, hogy ballisztikus rakétákat hallottak kilőni a város húszik által uralt, keleti külvárosaiban elhelyezett kilövőállomásairól.
A háború 2014-ben kezdődött, amikor a húszik megszállták Szanaát, és megbuktatták Abd-Rabbu Mansour Hadi kormányát. A Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek által vezetett koalíció 2015 márciusában beavatkozott, hogy visszaállítsa Hadi hatalmát, de az ezt követő konfliktus több tízezer ember életét követelte. A harcok a jelentések szerint több mint 130 000 ember halálát okozták, és az ENSZ szerint a világ legsúlyosabb humanitárius válságát idézték elő: 12 millió ember élelmiszersegélyre szorul, és az öt év alatti gyermekek fele alultáplált
A húszik egyelőre nem kommentálták a jelentéseket, de korábban már támadták ugyanezt a légibázist.
(Kiemelt kép: Az Al-Anad légibázis a támadás után. Fotó: AFP)