Japán is bekeményít Kínával szemben

A nyugati országok után Japán is szankciókat tervez a kommunista diktatúrával szemben.

2021. november 8., 06:09

Szerző:

Kisida Fumio japán miniszterelnök emberi jogi tanácsadójának nevezi ki Nakatani Gen volt nemzetvédelmi minisztert, aki Kína elleni szankciós politika szószólója, és az ehhez szükséges jogalap megteremtésével foglalkozik – közölte hétfőn a Kyodo hírügynökség.

Kisida szerdán jelenti be döntését, amikor bemutatja új kormányát, írja az MTI.

Nakatani azt mondta újságíróknak, hogy az újonnan létrehozandó tisztségben a külügyminisztériummal és gazdasági ügyekkel foglalkozó tárcákkal konzultálva fog javaslatokat tenni a kormányfőnek. A japán hírügynökség szerint

elsősorban a Kína elleni szankciók kidolgozásával foglalkozik majd, amelyeket a hszincsiangi ujgurok elnyomása és Peking hongkongi politikája miatt vetnének ki Kína ellen.

Nakatani Gen jelenleg a kormányzó és az október végi választáson ismét diadalmaskodó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) színeiben társelnöke annak a többpárti parlamenti bizottságnak, amely áprilisban alakult, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki, amely lehetővé tenné Japán számára, hogy szankciókat vezessen be más országok, intézmények, vállalatok és magánszemélyek ellen az emberi jogok megsértése miatt.

A japán jogrendben jelenleg nincs ennek jogalapja, az emberi jogokat illetően Japán általában csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait hajtja végre, de önállóan nem hoz intézkedéseket.

A G7 csoport országai közül Japán az egyetlen, amelynek jogrendje ezt nem teszi lehetővé, és ezért a múltban nem is csatlakozott azokhoz a szankciókhoz, amelyeket az Egyesült Államok vagy az Európai Unió vezetett be Kína ellen az ujgurok elnyomása miatt. Tokiót emiatt bírálatok érték a Nyugaton. A Nikkei című lap azt írta, hogy a japán parlamentben jelentős támogatottságot élvez a szankciós jogszabályok kidolgozása.

(Kiemelt kép: Nakatani Gen. Fotó: Masanori Genko / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)