Iráni atomprogram: kritikus szakaszba értek az egyeztetések

Irán úgy érzi, Brüsszel nem tesz eleget. 

2022. március 3., 19:16

Szerző:

Kritikus szakaszba értek az iráni atomalku felélesztését célzó bécsi egyeztetések az IRNA iráni hírügynökség csütörtöki elemzése szerint, amely kiemeli, hogy Teherán továbbra is ragaszkodik az Iránra kirótt a szankciók feloldásához.

A tárgyalások e szakaszában a nyugati államoknak állást kell foglalniuk ahhoz, hogy folytatódhassanak a megbeszélések 

– szögezi le a hivatalos iráni hírügynökség. Az IRNA emellett idézi az orosz delegáció vezetője, Mihail Uljanov szavait is, aki úgy vélte, nagyon közel állnak a megállapodáshoz, ám az eredményhez „valódi akarat” is kell. Irán a síita államra kirótt büntetőintézkedések feloldása mellett garanciákat vár Washingtontól arra, hogy nem lép ki ismét az egyezményből, ahogyan az Donald Trump volt amerikai elnök tette 2018-ban.  

Az európai államok ugyan nem támogatták Trump döntését a kilépésről, de Bécsben nem tesznek eleget a megegyezés érdekében 

– jegyzi meg az IRNA. Mindeközben Ali Bakeri Káni, az iráni delegáció vezetője azt vetette a nyugati államok szemére, hogy az iráni nukleáris programtól – így az egyeztetések témájától – független ügyeket is bele akarnak keverni a megbeszélésekbe.

Kedden Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter telefonon egyeztetett kínai hivatali partnerével, Vang Jivel. A Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség szerint Vang Ji leszögezte: Peking támogatja Teherán minden „észszerű követelését”, és a feleket rugalmasságra szólította fel.

A tárcavezetők emellett megvitatták az afgánközi megbeszélések újabb fordulóját is, Amirabdollahián pedig azt mondta, kormánya támogatja, hogy az egyeztetéseknek ismét Peking legyen a házigazdája.

Bécsben tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket.

Trump 2018-ban léptette ki országát egyoldalúan a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.

(Kiemelt képünk illusztráció: Ali Khamenei iráni vezető  Teheránban, Iránban 2022. március 01-én. Fotó: IRÁNI VEZETŐ SAJTÓÜGYISÉG / Anadolu Ügynökség via AFP)

Bernie Ecclestone golyót is vállalna az „első osztályú” Vlagyimir Putyinért, szerinte nem szándékosan öltek meg több ezer civilt az oroszok. A Formula-1 korábbi vezére egyúttal megérti Volodimir Zelenszkijt, mert humorista volt, az ukrán elnök szerinte vissza szándékozik térni a szakmájához.

Felépült a 186 kilométer hosszú acélkerítés a lengyel-fehérorosz határon. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ebből az alkalomból csütörtökön az ukrajnai háború előjelének nevezte a tavaly ősszel Minszken át Lengyelországba tartó migrációs hullámot.