Irán megfigyelőkamerák telepítésével szorítaná vissza a hidzsábtörvénnyel szembeni ellenállást

Az iráni rendőrség bejelentette, hogy kamerákat telepítenek a nyilvános helyekre és az utakra, hogy azonosítsák és megbüntessék azokat a nőket, akik szembeszülnek a kötelező öltözködési szabályokkal. Az azonosítást követően a szabályszegők figyelmeztető szöveges üzenetet kapnak a következményekről. 

2023. április 8., 13:23

Szerző:

A lépés célja, hogy visszaszorítsák a hidzsábtörvénnyel szembeni ellenállást – írja a Reuters. A kamerák felszerelését az igazságügyi Mizan hírügynökség és más állami médiumok is közölték, hangsúlyozva, hogy az ilyen ellenállás rontja az ország szellemi arculatát, és bizonytalanságot terjeszt. 

Iránban a tavaly az erkölcsrendészet őrizetében meghalt Mahsza Amini eset óta egyre több nő veszi le a hidzsábját. A 22 éves kurd nőt állítólag azért vették őrizetbe, mert megsértette a hidzsábszabályt – a nő halálát követő tüntetéshullámot erőszakkal szorították vissza. A nők azonban azóta is ellenállnak: az erkölcsrendőrségnek ellenálló, fedetlen nőkről készült videók elárasztották a közösségi médiát. A rendőrség szombaton közölt bejelentésében arra kérte az üzlettulajdonosokat, hogy alaposan ellenőrizzék a társadalmi normák betartását. 

Az iráni belügyminisztérium „az iráni nemzet egyik civilizációs alapjának” és „az iszlám köztársaság egyik gyakorlati alapelvének” nevezte a hidzsábot, és március 30-án kiadott közleményében határozottan kijelentette, hogy a „nem fognak visszavonulót fújni az ügyben”. A kormány irányelvei az elmúlt évtizedben felbátorították a keményvonalas konzervatívokat a nők megtámadására: a múlt héten például egy olyan videó terjedt el a neten, amin egy férfi joghurttal dobott meg két fedetlen hajú nőt egy üzletben.

(Kiemelt képünk illusztráció: Megfigyelő kamera.Toulouse, Haute-Garonne, Occitania, 2023-03-28. Fotó: Patrick Batard / Hans Lucas / AFP)