Hivatalában lőtték szitává a minisztert

Lelőtték az ingusföldi építésügyi minisztert saját irodájában szerdán: a hivatalos közlés szerint Magasz városában két ismeretlen behatolt a dolgozószobába, s ott automata fegyverből tüzet nyitottak Ruszlan Amirhanov miniszterre, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

2009. augusztus 12., 11:41

A támadás során megsérült Amirhanov egyik tanácsadója is. A maszkot viselő két tettes előbb betört a titkárságra, megsebesítette a tanácsadót, s ezután tört rá a miniszterre. A sérült állapota hivatalos közlés szerint közepesen súlyos.

A tettesek elmenekültek.

Mint Alekszej Vorobjov, az ingusföldi biztonsági tanács titkára az Interfax hírügynökségnek elmondta, a helyszínre érkezett a belügyminiszter és tapasztalt nyomozókból összeállított csoport kezdett munkához - írta az MTI.

A nyomozók elsősorban a miniszter munkájával hozzák összefüggésbe az ellene elkövetett merényletet. Elmondták: Amirhanov hivatalba lépése nyomán átfogó könyvvizsgálatok kezdődtek az építőipari cégeknél, s ezek során nagyon sok esetben törvénysértésekre, sikkasztásra derült fény. A nyomozás során azonban más okokat sem zárnak ki.

Az utóbbi időben szinte hetenként követnek el Ingusföldön merényleteket magas beosztású hivatalnokok, valamint a rendvédelmi szervek munkatársai ellen. Az egyik ilyen merénylet során, július 19-én, ismeretlenek Nazrany közelében tüzet nyitottak katonákat szállító személyautókra, és két katona életét vesztette. Augusztus 2-án Acsaluki falu közelében ugyancsak ismeretlenek golyózáporában a helyi rendkívüli helyzetek minisztériumának három munkatársa lelte halálát.

Június 22-én Junusz-Bek Jevkurov államfő ellen követtek el merényletet: egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott személyautójával belehajtott az elnöki konvojba. Jevkurovot Moszkvában kezelték, s hétfőn engedték ki a kórházból.