Hillary Clinton: Magyarországot egy kapzsi és korrupt vezető irányítja

Hamarosan le kell cserélni a sorosellenes plakátokat.

2021. november 24., 19:57

Szerző:

Aggódik Hillary Clinton amiatt, hogy az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban – erről kedd este beszélt az egyik legismertebb liberális megmondóember, Rachel Maddow műsorában az MSNBC-n, amelyet a Telex idézett.

„Úgy gondolom, hogy a demokrácia válságával, a legitimáció válságával szembesülünk, ami egészen odáig hatol, hogy mégis milyen jövő vár az országunkra és a világra”

– mondta az amerikai Demokrata Párt korábbi elnökjelöltje.

Azzal foglalkozom, hogy kitaláljuk, mit tehetünk ez ellen – és soha nem adhatjuk fel, mert túl sok minden forog kockán.” Szerinte harcolni kell a dezinformáció és a propaganda ellen, amit még nehezebbé teszt az algoritmusokra és más mesterséges intelligenciákra épülő hírfogyasztás jelensége.

„Nem akarok pesszimista lenni, mert szerintem ez egy hasznos és szükséges harc”, amiben Clinton szerint olyan erőkkel állnak szemben, akik „veszélyeztetik az életmódunkat, a jogállamiságunkat és a demokratikus jövőnket”. Elképzelhető ugyanis, hogy a társadalmi változásokkal elégedetlen tömegek akár meg is puccsolnák az amerikai demokráciát – erre hozta fel példaként Donald Trumpot, valamint a Capitoliumot idén januárban megtámadó tüntetőket.

„Nem szeretik azt a világot, amiben élünk, és ebben egyetértenek azokkal az autokratikus vezetőkkel Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig, akik egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat.

Ezek a vezetők a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül” – mondta Hillary Clinton.

(Kiemelt kép: Washington, 2016. szeptember 16. A Demokrata Párt elnökjelöltjévé választott Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter beszél az afro-amerikai nők jogait védő Black Women's Agenda szervezet egyik rendezvényén Washingtonban 2016. szeptember 16-án. Az elnökválasztást november 8-án tartják az Egyesült Államokban. (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)