Háromra nőtt a Gázai övezetből kilőtt rakéták izraeli halálos áldozatainak a száma, Izrael célzott kivégzéssel likvidálta a Hamász egyik pénzemberét
Öt év után Izrael újra célzott kivégzésekkel likvidálta a Hamász egyik tagját a Gázai övezetben Vasárnap megölték azt a férfit, aki az iráni támogatás eljutásáért felelt - jelentette a Jediót Ahronót honlapja, az ynet. A 34 éves Hamed al-Khoudaryval egy rakéta végzett, az autójában Gázavárosban. Ő volt az, aki jelentős mennyiségű, Irántól kapott készpénzt vitt be a Hamász fennhatósága alatt álló földsáv területére
Az izraeli hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint a katonák a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen hajtották végre a kivégzést, aki olyan pénzváltó vállalkozás tulajdonosa volt, amelyet Izrael 2018 júniusában terrorszervezetnek nyilvánított. Hamed al-Khoudary a cégén keresztül jelentős összegeket adott át készpénzben az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezetnek, a Hamász katonai szárnyának, az Iszlám Dzsihádnak, illetve több más gázai csoportnak. Az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista csoport szóvivője a célzott kivégzés után bejelentette, hogy Izrael minden városát lőni fogja.

Vasárnap délutánig már több mint 600 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, és már háromra emelkedett a gázai támadások izraeli halálos áldozatainak száma. Kórházba szállítása után meghalt az askelóni üzem egyik életveszélyesen megsebesült alkalmazottja, ahol egy rakéta csapódott az üzemépületbe. Szintén belehalt sérüléseibe az a hatvanéves férfi, aki autóját a Gázai övezet melletti úton vezette, amikor eltalálta egy rakéta. A katonai rádió bejelentette, hogy a történtek után lezártak több, Gázához közeli utat. A harmadik halálos áldozat Askelónban házának ajtajánál vesztette életét szombat éjjel egy gázai lövedék miatt. Gáza mellett mintegy fél perc van arra, hogy ki-ki fedezéket találjon, amikor megszólalnak a légvédelmi rakéták, de a közvetlenül a határ mellett lévő szomszédos településeken a rakéták még ennél is gyorsabban célba érnek.
Mind a gázai iszlamisták, mind Izrael állami és katonai vezetése a harcok folytatásával fenyeget. A muzulmán világban számára vasárnap kezdődik a ramadán, a böjti hónap, Izraelben pedig jövő szerdán kezdődik a nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek országszerte. Emellett május közepén rendezik Tel-Avivban az Eurovíziós Dalfesztivált, amelyre egész Európából több ezer vendéget várnak. Katonai szakértők szerint éppen ezért valószínűtlen olyan nagyobb izraeli ellencsapás, amely akár hosszan tartó rakétaháborúhoz vezethetne a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal.