Ha orosz lenne… – Alaszkát az olajár pusztítja

A „felfedezők” az északi tájakon oroszok voltak. Pontosabban a cár szolgálatában álló dán kapitány, Vitus Bering jutott el első európaiként a félszigetre 1741-ben, majd visszatérőben az életével fizetett a sikerért. Alaszkában 1784-ben hozta létre az első orosz telepet Grigorij Ivanovics Selehov utazó kereskedő, s a terület kolonizálása először jó boltnak bizonyult. Több telepet is létrehoztak, nemcsak Alaszkában, hanem messze a Csendes-óceán partjain. Még a San Franciscótól északra fekvő Fort Ross neve is őrzi az orosz szőrmekereskedők emlékét, eredeti neve Kreposzt Rossz volt.

„Orosz-Amerika” azonban túl távol volt, így költségesnek, ráadásul veszélyesnek is bizonyult. Fél évig tartott, amíg a hajó Pétervárról odaért, az őslakosokat pedig, akik harcoltak az állataikat elorzó jövevények ellen, csak sortüzekkel lehetett féken tartani. II. Sándor cárnak az elvesztett krími háború után kellett a pénz, s egyébként is attól tartott, hogy a Kanadában állomásozó brit csapatok könnyen kiszoríthatják, így célszerűnek látszott megalkudnia a britek ellenfeleivel, vagyis az amerikaiakkal. Mai pénzben számítva 125 millió dollárba került Alaszka, az ügylet korabeli bírálói mégis „William H. Seward külügyminiszter bolondságának” minősítették, hogy „megvett egy ekkora jégvermet, ráadásul tele jegesmedvével”. „Minek kellett pénzt adni ezért a kopár, fagyos földért, ahol csak bennszülöttek élnek – nincs elég bajunk az indiánokkal?” – hangzott el a washingtoni törvényhozásban.

Jó évtizeddel azután, hogy felvonták az amerikai zászlót az első főváros, Sitka, eredeti nevén Novo Arhangelszk kikötőjében, így írt a The New York Times: „A bennszülöttek zabolátlan hordái ezen a távoli területen kiirtással fenyegetik a kevés fehért, azok pedig támogatás híján a brit flottától kérnek segítséget: kormányunk beszedi ugyan az adókat, de elvitte onnan a katonákat. Minek nekünk ez a föld, amely nem is határos országunkkal, ahol vagy a hó, vagy az eső esik, de a szél mindig fúj, és ahol változatlanul a szőrmekereskedők az urak, mint az oroszok alatt?”

Az oroszok valóban kemény kézzel hajtották halászatra-vadászatra a gyér lakosságot, de megelégedtek a gazdasági haszonnal és azzal, hogy hittérítőik felépíthették pravoszláv templomaikat, amelyekből nem egy máig áll és fogadja a híveket.

Találtak aztán szenet, nyitottak bányákat, épültek üzemek, miután azonban a rablógazdálkodással minimálisra csökkent a korábbi, az oroszok által még élvezett haszon, a kutyát sem érdekelte Amerikában az isten háta mögötti, rideg-hideg vidék. Egészen 1896-ig, amikor is kitört az aranyláz, és a kincskeresők tízezrei rajzottak Alaszkába. Találtak aranyat, nem is keveset, hízott belőle az államkassza is. Pusztult viszont az őslakosság, amelyet megfertőztek az aranyásók által behurcolt betegségek.

Fontossága növekedvén, a fegyveres erők igazgatása alatt vált szervezett területté 1912-ben, s már küldhetett egy képviselőt a washingtoni kongresszusba. Bár viszonylag fejlett volt már, amikor 1946-ban felvételét kérte az Egyesült Államokba, erre még sokáig kellett várnia. 1959. január 3-án vált állammá, s került így be a 49. csillag az amerikai lobogóba.

Egy évtizeddel később már minden újságolvasó naponta megismerhette a fiatal tagállam szenzációs híreit. Messze fenn Északon, a Jeges-tenger partján, a Prudhoe-öbölben 1968. március 12-én olajat találtak. A jelentősége akkor nőtt meg igazán, amikor 1973-ban kirobbant az első olajválság. A készletet akkor 26 milliárd hordóra becsülték, az alaszkai olajmező a világ legnagyobbjai közé tartozik. Kitermelése viszont különösen költségesnek bizonyult. 1300 kilométeres vezetéket kellett építeni a lakatlan tájakon, gyakran 40 fokos fagyban. A költségeket 900 millió dollárra irányozták elő, végül nyolcmilliárdot tettek ki. Többek között azért, mert akkor még meghallgatták a környezetvédőket. A vezeték felmérési munkálatait hetekre felfüggesztették, hogy ne zavarják meg a medvék téli álmát, a Yukon egyik hídján addig nem vitték át a vezetéket, amíg tartott a lazacok ívása, a rénszarvasok vonulási területén pedig a föld alá kellett rejteni a csöveket. A kitermelés 1977-ben indult el.

Forrás: Wikipedia

1989-ben zátonyra futott az Exxon Valdez tankhajó, amely Dél-Alaszkából, az olajvezeték déli végétől indult. 37 ezer tonna olaj került a tengerbe, állatok százezreit ölte meg, kétezer kilométeres partsávot szennyezett be máig ható pusztítást okozva. Elég sok apróbb-nagyobb incidens történt azóta. Például a mérnökök azt állították, hogy kézifegyverrel nem lehet kilyukasztani a vezetéket, de 2001-ben az erősen részeg Daniel Carson Lewisnak sikerült. 2006-ban is kilyukadt a vezeték, és ezer köbméternél több olaj ömlött a tengerbe, a termelést egy időre le is kellett állítani. Nagyobb óvatosságra, a környezet fokozott védelmére azonban a közelebbi jövőben aligha lehet számítani. Barack Obama elnök közvetlen hivatali idejének lejárta előtt megtiltotta ugyan a Jeges-tenger térségében a kutatást, ám utóda, Donald Trump már jelezte, hogy Alaszkában is szakít a természetvédelemmel, és szabad utat enged a gazdaság érdekeinek.

Trump tervét a nagy többségében a rendre a republikánusokra szavazó lakosság alkalmasint örömmel veszi tudomásul. Alaszkának ugyanis az államszövetségbe való felvételekor sikerült kialkudnia, hogy a területén talált olaj után befolyó jövedelem nagy többségét megtarthatja. Sőt egy népszavazás azt is előírta, hogy e pénzek 25 százaléka közvetlenül a lakosságot illeti. Ebből az alapból már több mint 20 milliárd dollárt fizettek ki az állandó lakosoknak, akik ma is csak jó hétszázezren vannak, évente egy-két ezer dollárt tehetnek zsebre, igaz, adókötelesen.

A gond csak az, hogy a Prudhoe-öböl készletei fogyatkozóban vannak, nyolc-tíz év múlva kimerül a terület, s az új mezők kiaknázásához sok idő kell akkor is, ha az elnök szabad utat adott Amerika utolsó sértetlen természeti tájainak rombolásához. Bill Walker kormányzó idei éves jelentésében – miután a bevezetőben tudatta, hogy felépült a prosztatarákból – igencsak gyászos képet festett világszerte nagyra becsült, vadregényes államának gazdasági helyzetéről. Bevételeik 85 százaléka a „folyékony aranyból” származik, s az elmúlt négy évben, miután az olaj ára radikálisan csökkent, ez a tétel 80 százalékkal zuhant. A büdzsé hiánya elérte a hárommilliárd dollárt. Pedig ezrekkel csökkentették a közalkalmazottak számát, jelentősen mérsékelték az egészségügyi és a szociális kiadásokat. A bűnözés növekedése ellenére a rendőrsége költségvetését is komolyan meghúzták. Sok közszolga bérét befagyasztották, a kormányzó pedig önként lemondott illetményének harmadáról. Az állam gondjait csak az oldaná meg, ha újra 100 dollár felett lenne egy hordó olaj ára – fogalmazta meg Walker nemzetközi népszerűséget aligha kiváltó reményét.

„Ha Alaszka ma Oroszországé lenne, más lenne a világ geopolitikai helyzete” – bölcselkedett nemrég Szergej Akszjonov, az újra orosz Krím miniszterelnöke. Vlagyimir Putyin elnök erről nemrégiben az arhangelszki Nemzetközi Sarkköri Fórumon azt mondta, hogy amerikai rakétarendszer alaszkai telepítése destabilizálhatja a nemzetközi rendet, s ez ma az egyik legsúlyosabb biztonsági kérdés. Erre bizonyosan senki nem gondolt 150 éve, amikor megkötötték a boltot. Sem arra, hogy a klímaváltozással belátható időn belül Alaszka partjainál, a Jeges-tenger vidékén vezethetnek majd az új nemzetközi hajózási útvonalak.