Vasláncra kötve meglocsolták egy kanna benzinnel és meggyújtották – nem élte túl a 10 éves gyerek

Benzinnel lelocsoltak, majd felgyújtottak egy kisfiút Kárpátalján. A rendőrség először nem is foglalkozott azzal, hogy meghalt egy tíz éves gyerek. Aztán a helyiek nyomására mégis nyomozás indult. Megrázó történet. 

2024. május 23., 14:25

Szerző:

Egy tízéves gyerek olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A család elmondása szerint a gyerek szemétégetés közben véletlenül gyulladt meg, így a rendőrség nem is foglalkozott különösebben az üggyel. A családot jól ismerő helyiek azonban tudták, hogy valami nincs rendben a történettel, így az ő nyomásukra a rendőrség nyomozni kezdett – írja az Index.

A kárpátaljai megyei rendőrség tájékoztatása szerint május 13-án bejelentés érkezett arról, hogy a Beregszászi járásban található Szernyéből kórházba került egy 10 éves kisfiú, akinek testének mintegy 80 százalékán égési sérüléseket diagnosztizáltak. Bár az orvosok több napon keresztül próbálták megmenteni a gyermek életét, a kisfiú szervezete végül feladta a harcot. Az áldozat hozzátartozói a rendőrségnek arról nyilatkoztak, hogy a kisfiú fűégetés közben véletlenül gyúlékony anyagot öntött magára, és így gyújtotta meg a tüzet.

Aztán kiderült, hogy gyerek haláláért az anyja és annak párja a felelős

A nyomozás során azonban a Beregszászi Járási Rendőrkapitányság munkatársai megállapították, hogy az áldozat édesanyjának 33 éves élettársa érintett az ügyben. „A férfi szándékosan felgyújtotta a gyermek ruháit, miután a felnőtt és a gyermek között vita alakult ki” – áll a rendőrség közleményében.

A hatóságok a férfit Ukrajna Büntető Törvénykönyvének 121. §-a, azaz halált okozó súlyos testi szerint őrizetbe vette, a gyanúsított óvadék letételével sem szabadulhat. A tájékoztatás szerint az ügy nyomozása még folyamatban van, a hatóságok még vizsgálják az édesanya szerepét. Az édesanya is érintett az ügyben, de az ukrán jog nem tud mit kezdeni vele – írja az Index. 

Az eset nagy felháborodást váltott ki a Szernyén és környékén élőkből. A közösségi médiában tett kijelentéseik szerint a rendőrség számos fontos részletet figyelmen kívül hagyott. A hozzászólások rengeteg kérdést vetettek fel, ezeknek a Pesti Srácok járt utána. A lap információi szerint csak a közfelháborodás hatására és a polgármester közbenjárására indult egyáltalán nyomozás. A rendőrök ekkor visszatértek a helyszínre és bevitték kihallgatásra a gyerek anyját, Sz. Zsanettet valamint annak élettársát, B. Józsefet. Mindez az eset után négy nappal történt, amikor a gyereket már eltemették. Bár már a rendőrség által közölt információk is horror filmbe illenek, a helybéliek szerint a hatóságok verziója távol áll attól a borzalomtól, ami valóban történt. Őket erősítik a bíróságon szombaton elhangzott vallomások is.

A gyermek édesanyja, Zsanett a két fiával, a tízéves Gáborral és három és fél éves öccsével nagyjából egy éve a szomszédos faluból költöztek Szernyére, Józsefhez és családjához. A helyiek elmondása szerint mindketten italozó életmódot folytattak, gyakorlatilag alig voltak józan állapotban. A család életviszonyaival a helyiek is tisztában voltak. A nő alkoholizmusa az egész környéken köztudott volt, de az ugyancsak alkoholista élettársa is hírhedt volt a faluban, aki volt, hogy baltával terrorizálta idős szüleit. A helyiek elmondása szerint a nő rendszeresen bántalmazta gyermekeit, az elhunyt Gábor is mindig tele volt kék-zöld foltokkal.

A lap a tragédia részleteit a szomszédok elmondása alapján próbálta meg rekonstruálni. Eszerint Gábor a tragédia napján kora délután ért haza az iskolából, akit a részeg anya és nevelőapa fogadott otthon. Azt mondják, az lehetett a példátlanul kegyetlen bántalmazás előzménye, hogy Gábor nem volt hajlandó alkoholt vinni anyjának a boltból. Szófogadatlanságáért a nő vasláncra kötötte, aztán leöntötte egy kanna benzinnel, az élettársa pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A lángoló ruhadarabokat a gyerek levette magáról. Ráparancsoltak, hogy fürödjön le és feküdjön ágyba, reggelre majd elmúlik – írják.

A borzalmas állapotban lévő gyerekre a munkából hazaérkező nagymama talált rá,  aki azonnal átrohant a gyerekkel a szomszédba, és kihívták a mentőt. Bár az anya és az élettárs vallomása is egyértelműen rámutat az anya szerepére, a nőt a kihallgatás után mégis szabadon engedték, mivel a hatóságok egyelőre nem tudják, hogyan kvalifikálják a nő szerepét. Ennek oka, hogy a gyermek az égési sérülésekbe halt bele, a tüzet pedig a nevelőapa gyújtotta meg, így az ukrán jog szerint ő a gyilkos. Az anya szerepét jogilag nem tudják hova elhelyezni, mivel a láncra verés és a benzinnel locsolás nem okozott sérülést a gyereken.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)