Az oroszországi kisebbségek miatt aggódik az Európa Tanács

Azzal, hogy Oroszország hivatalos értesítés megküldésével kilépett a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményből, milliók maradtak védelem nélkül az országban – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága (FCNM) pénteken.

2024. január 12., 14:20

Szerző:

A strasbourgi közlemény szerint az Európa Tanács illetékes bizottsága mély sajnálatát fejezte ki a döntés miatt, amely több mint 25 millió, Oroszország számos nemzeti kisebbségéhez tartozó embert foszt meg az egyedülálló nemzetközi szerződés által biztosított védelem biztosításától. A szakbizottság mély aggodalmát fejezte ki az oroszországi nemzeti kisebbségekhez tartozók, köztük az őslakos népek helyzete miatt is annak összefüggésében, hogy a kisebbségekhez tartozó fiatal férfiak felülreprezentáltak az Ukrajna elleni orosz háborúban meghaltak között.

Aggodalmuknak adtak hangot amiatt is, hogy az oroszországi nemzeti kisebbségekhez tartozók csökkenő nyelvi és oktatási jogokkal élhetnek, a kisebbségi jogok betartásának fontosságát hangoztató emberi jogi jogvédőket pedig súlyos támadások érik. A szakbizottság aggodalmát fejezte ki továbbá a Krím-félszigeten és más, az Oroszország által ideiglenes ellenőrzés vagy megszállás alatt álló területeken élő ukrán nemzeti kisebbségek képviselőitől kapott jelentések miatt is. Ezek szerint az agresszió okozta emberi szenvedéseken és a kulturális örökség pusztításán túl a nemzeti kisebbségekhez tartozók a megszálló erők emberi jogi megsértésének és orosz asszimilációs politikának vannak kitéve.

Összhangban az Európa Tanács azon elhatározásával, hogy továbbra is kapcsolatban áll az orosz civil társadalommal, a tanácsadó bizottság rendelkezésre áll Oroszország nemzeti kisebbségeivel és őslakos népeinek képviselőivel folytatott párbeszédre, és teljes szolidaritását fejezi ki a kisebbségi jogokért folytatott folyamatos harcukban – tette hozzá az Európa Tanács felügyelete alatt működő nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága.

Ahogy arról beszámoltunk, Oroszországban a hivatalos statisztikák szerint 193 etnikai csoport képviselői élnek, akik legalább 270 nyelvet és dialektust beszélnek. A döntés érinti legközelebbi nyelvrokonainkat a hantikat és a manysikat, más finnugor népeket, mint a mordvinok és az udmurtok valamint olyan török népeket mint a baskírok és a csuvasok. 

(Kiemelt képünkön: a hagyományos ruhákat viselő baskírok a Sabantuy fesztivál keretében tartott rendezvényen a Kolomenskayo Parkban Moszkvában, Oroszországban 2023. július 1-jén. Fotó: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP)