EU-csúcs: Nincs megegyezés a helyreállítási alapról, fogytán az uniós vezetők türelme

2020. július 19., 17:11

Szerző:

Még mindig egy sor kérdésben nem tudtak megállapodni az uniós tagállamok vezetői, a tárgyalásoknak immár harmadik napján. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország kormányának vezetője, Angela Merkel kijelentette, mindent megtesz a találkozó eredményessége érdekében, de a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomag

"kudarcot vallhat" a tárgyalások során.

Nincs még döntés ugyanis az alap méretéről, az uniós pénzek elosztásának mechanizmusáról és a jogállamisági feltételről sem. Merkel és más uniós vezetők is döntő fontosságúnak tartják a tanácskozás harmadik napját, a tárgyalások 16 óra óta ismét tartanak.

Merkel – aki szerint elképzelhető, hogy nem tudják lezárni a vitát – mellett Emmanuel Macron is utalt rá, hogy fogytán a türelmük a 750 milliárd eurósra tervezett segélycsomag megszavazásával kapcsolatban, ugyanis, ha ma sikerül ezt megszavazni, az unió polgárai joggal tarthatják gyengének az EU-t. Antonio Costa portugál kormányfő szerint is csak a bizonytalanságot fokozza a vonakodás.

A takarékos négyeknek nevezett tagállamok, Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, támogatják azt a szombati módosítást, hogy a 750 milliárd eurós mentőcsomagnak változzon meg az összetétele, a korábban tervezett 500 milliárdos vissza nem fizetendő támogatás és 250 milliárdos kölcsön helyett 450 milliárdos támogatásból és 300 milliárdos kölcsönből álljon az alap, írja az Index.

A vezetők többsége egyetért abban, hogy a jogállamisági kapcsolatos feltételeket nem szabad feladni, mert ezek az uniós egység alapértékei. Macron szerint „a kompromisszumra való hajlam nem téríthet el ettől minket”, mint fogalmazott, meglátják, mit hoznak a következó órák.

Mark Rutte holland miniszterelnök – aki Orbán szerint nagyon durván támadja Magyarországot – és Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint ez komoly kérdés, amelyben nem lehet alkudozni. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azonban úgy látja, hogy

a jogállamisággal kapcsolatos záradék nem eléggé kidolgozott, nem világos.

Attól tart, hogy az erősebb tagállamok ezt zsarolásra használhatják fel a többiekkel szemben.

Mark Rutte holland miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy még ha van is valamennyi lehetőség a megállapodásra, olyan fontos kérdések szorulnak további tisztázásra, mint a jogállamisági feltételek, a vissza nem térítendő támogatások, a kölcsönök aránya, valamint a hosszú távú költségvetéshez kapcsolódó visszafizetések nagysága.

Sebastian Kurz osztrák kancellár támogatja a holland miniszterelnököt a hatékony jogállamisági záradék előmozdításával kapcsolatban, mivel "ez komoly kérdés, így nem lehet alku tárgya." Hozzátette, a "takarékos négyek" vezetői határozott álláspontot képviselnek ezzel kapcsoltban, és "megegyeztünk, hogy egy bizonyos szintnél meghúzzuk a vonalat."

Antonio Costa portugál kormányfő, ugyanakkor reméli, hogy vasárnap a 27 tagállam megállapodásra jut, mivel "érződik, hogy a vezetők hajlanak a kompromisszumra.

"Amennyiben nem lesz vasárnap megegyezés, az negatív hatással lesz az európia gazdaságra, és állampolgárokra, akik bíznak abban, hogy az unió gyorsan és határozottan reagál a jelenlegi válságra" - közölte.