EU-csúcs – Belga kormányfő: hatékonyak az Oroszország elleni szankciók

Az Oroszország ellen hatályos európai uniós szankciók működnek, ott hatnak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az EU-tagországok állam –, illetve kormányfői találkozójának második munkanapjára érkezve.

2022. október 21., 14:17

Szerző:

Újságíróknak Alexander De Croo úgy nyilatkozott, hogy a szankciók terén a következő lépés az energiaszektort érintheti, és azt mondta: „minél kevesebb olajat és gázt kell vásárolunk Oroszországtól, hogy csökkenjen Moszkva lehetősége az ukrajnai háború finanszírozására.”

„Minél hamarabb tudatjuk Moszkvával, hogy nincs szükségünk a gázukra és az olajukra, annál kevésbé tudja majd finanszírozni a háborúját”

 – fogalmazott.

A belga miniszterelnök véleménye szerint néhány hét elég lesz arra, hogy az uniós tagállamok kormányai véglegesítsék az energiaárak csökkentésére irányuló, csütörtökön elfogadott számos javaslat részleteit, azután pedig felgyorsulhat a végrehajtás. Kijelentette: csak akkor lesz elégedett, „ha a tervek megvalósulnak, és a rezsiszámlák csökkennek.” Hozzátette: megérti néhány uniós tagország aggályait az energiaellátás biztonságával kapcsolatban, de „az EU-nak erre megvannak a megfelelő szolidaritási válaszai.”

Fontos a Kínával ápolt viszony pontos feltérképezése 

De Croo úgy vélekedett, hogy a Kínával ápolt viszony fenntartása fontos, de – mint mondta – ezek a kapcsolatok egyes területek tekintetében ellentmondásosak.

„Néhány területen, például a klímaváltozás kihívásainak megoldásában együttműködünk, más területeken viszont verseny zajlik. De vannak olyan ügyek is, amelyek kapcsán ellenséges magatartást tapasztalunk Kína részéről. Jól fel kell térképeznünk, hogy milyen területen milyen kapcsolataink vannak, és milyen kapcsolatokat szeretnénk ápolni Pekinggel” – jelentette ki.

Új szankciós csomagok Irán ellen

Iránnal kapcsolatban elmondta: Belgium támogatni fogja, ha új szankciócsomagot dolgoznak ki Teherán ellen, mert – mint hangsúlyozta – az iráni nép elnyomása nem fogadható el. Felhívta a figyelmet arra, hogy Irán egyre nyilvánvalóbb szerepet játszik az ukrajnai háborúban is, erre pedig véleménye szerint az EU-nak válaszolnia kell.

Kaja Kallas észt miniszterelnök az uniós csúcsra érkezésekor különleges bíróság létrehozását sürgette az ukrajnai háborúban Oroszország által esetlegesen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására és a felelősök elszámoltatására.

„Mindenképpen meg kell tárgyalnunk az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekre adható jogi válaszok lehetőségét. Ilyen esetekkel csak külön törvényszék foglalkozhat” – fogalmazott az észt kormányfő, majd hozzátette: a bíróság létrehozásában az Európai Unió vezető szerepet vállalhatna.

A tagállamok vezetői a kétnaposra tervezett uniós csúcs második munkanapján az EU külkapcsolatairól tárgyalnak, különös tekintettel Kínára.

(Kiemelt képünk: Brüsszel, 2022. október 21. Alexander De Croo belga miniszterelnök az EU-csúcstalálkozó második napi ülésére érkezik Brüsszelben 2022. október 21-én. Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys)

Tegnap 18:55

Mintegy 2500 fókatetemet találtak a Kaszpi-tenger dagesztáni partjainál - közölte vasárnap hivatalos Telegram-csatornáján az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaság természeti erőforrások minisztériuma.