Észak-Korea ismét négy tesztrakétával demonstrálta nukleáris tüzelőerejét

Észak-Korea négy stratégiai cirkálórakétát lőtt ki egy gyakorlat során, amelynek célja, hogy demonstrálja, képes nukleáris ellentámadást indítani ellenséges erők ellen

2023. február 24., 09:10

Szerző:

A csütörtöki gyakorlaton az észak-koreai néphadsereg egy, a jelek szerint működőképes stratégiai cirkálórakéta-egységét használták, amely az észak-Hamgyong tartománybeli Kim Csaek város térségében lőtte ki a négy Hwasal-2 rakétát a Koreai-félsziget keleti partjainál lévő tenger felé  – tolmácsolta az észak-koreai állami médiát a The Guarduian.

A rakéták egy 2000 kilométer hosszú ellipszis illetve nyolcas alakú röppályán haladtak, és egy előre meghatározott célpontba csapódtak be. A gyakorlat Észak-Korea nukleáris harci erejét hivatott demonstrálni. A gyakorlatról egyelőre Dél-Korea és Japán sem tett jelentést.

(Kiemelt képünk: Egy férfi elmegy egy televízió mellett, amely egy észak-koreai rakétakísérletről készült felvételeket tartalmazó híradót vetít egy szöuli vasútállomáson 2023. február 20-án.
Anthony WALLACE / AFP)