Emberi jogi bíróság elé kerülhet Norvégia, amiért folytatja a sarkvidéki olajkitermelést

„Nép vs. északi-sarkvidéki olaj” néven nyújtottak be keresetet klímaaktivisták az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Perelhető-e a fiatalok jövőjének veszélyeztetése?

2021. június 16., 08:31

Szerző:

Norvég klímaaktivisták arra kérték az Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB), hogy állítsa le a további északi-sarkvidéki olajfúrásokra vonatkozó norvég terveket. A kampány résztvevői azzal érvelnek, hogy az országban folyó feltárások megfosztják a fiatalokat a jövőjüktől.

A kereset, amelyet hat, 20 és 27 év közötti magánszemély, valamint a Greenpeace és a Föld Fiatal Barátai nyújtottak be, annak a világszerte elterjedőben lévő jogi gyakorlatnak a része, amelyben a felperesek a klímaváltozást okozó károsanyag-kibocsátások visszaszorításáért fordulnak bírósághoz – írja a Reuters nyomán a Szabad Európa.

Hollandiában egy bíróság a közelmúltban a Shellt utasította a kibocsátás csökkentésére egy olyan perben, amelyet azért indítottak polgárok, mert szerintük az angol–holland olajóriás megsértette emberi jogaikat.

„A környezetvédők azzal érvelnek, hogy Norvégia a klímaválság közepette kiadott új olajfúrási engedélyekkel megsérti az alapvető emberi jogokat” – állítják az aktivisták az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett kérésüket bejelentő közleményükben.

Három norvégiai bíróság korábban a kormány javára döntött, beleértve a legfelsőbb bíróságot is, amelynek tavaly decemberi ítéletével kimerültek a hazai jogi lehetőségek.

Az EJEB szabályai előírják, hogy a kérelmezőket közvetlenül és személyesen kell érinteniük az állítólagos jogsértéseknek. Az ítéletei kötelezők az érintett országok számára.

A 24 éves Lasse Eriksen Bjørn aktivista, aki Észak-Norvégia őslakos számi népességéhez tartozik, azt mondja: a klímaváltozás már most veszélyezteti az életformájukat. „A számi kultúra szorosan kapcsolódik a természet használatához, és a halászat elengedhetetlen (…) Óceánjaink veszélyeztetése a népünket fenyegeti.”

A bíróságnak most arról döntenie kell, hogy befogadja-e az ügyet, amelyet az aktivisták a „Nép vs. északi-sarkvidéki olaj” néven nyújtottak be.

Norvégia, amely Nyugat-Európa legnagyobb kőolaj- és földgáztermelője napi négymillió hordóval, a múlt héten közölte, hogy folytatni kívánja jelenlegi olajpolitikáját.

(Kiemelt képünk: A Johan Sverdrup olajmező fúrótornya az Északi-tengeren, 2020. január 7-én. Fotó: NTB Scanpix/AFP / Carina Johansen)