Ebben az országban vádat emelnek, ha a kormánykoalíció egyik pártja korrupciógyanúba keveredik

Korrupciós ügyben vádalt emelt az észt főügyészség pénteken a kormánykoalícióban részt vevő Észt Centrumpárt ellen – közölte Taavi Pern, a balti állam főügyésze Tallinnban.

2022. május 20., 19:27

Szerző:

A vádlottak padjára került Mihhail Korb, a párt volt főtitkára és egy vállalkozó is.

A korrupciós ügy központjában egy nagyszabású tallinni ingatlanprojekt áll a város kikötői negyedében. Korb a gyanú szerint pártja és saját befolyását latba vetve a tallinni polgármesternél a vállalkozó, illetve annak cége érdekében járt el. Cserében a vád szerint nagy összegű adományról született egyezség az Észt Centrumpárt számára.

Az érintett üzletember és a párt is tagadja az ellenük felhozott vádakat.

A botrány miatt lemondásra kényszerült Jüri Ratas volt miniszterelnök 2021 januárjában. Az Észt Centrumpárt azonban később ismét koalícióra léphetett a liberális Reformpárttal Kaja Kallas miniszterelnöksége alatt.

(Kiemelt kép: Shutterstock)

A Duma alsóháza hivatalosan is olyan törvénymódosítást tárgyal, ami az orosz gazdasági élet szereplőit kötelezné a hadsereg ellátására való átállásra az ukrajnai hadműveletek támogatásához.