Donald Trump újabb vámokat jelentett be, ez sokaknak fájni fog

Donald Trump folytatja a vámok kivetését, ami most Kínának fájhat majd a legjobban.

2025. március 25., 12:18

Szerző:

Korábban a 168.hu is beszámolt róla, hogy Donald Trump mennyire kemény vámokat tervez kivetni Kínára, Kanadára, Mexikóra és az Európai Unióra. Egyes országok esetében ezeknek a bevezetését elhalasztották, azonban most napvilágot látott egy újabb intézkedése, ami a venezuelai olajat vásárló országokat érinti, írta meg a hvg.hu.

Donald Trump intézkedése ennek az országnak fájhat a legjobban

A lap a cikkében kiemeli, hogy a Reuters szerint hétfőn Donald Trump bejelentést tett. Elmondta, hogy minden olyan országot, amely olajat vagy gázt vásárol Venezuelától, azt az Egyesült Államok 25 százalékos büntetővámmal sújtja. Az amerikai elnök tervei szerint, ez az intézkedés április 2-án életbe is lép. Donald Trump azzal indokolta meg az intézkedés bevezetését, hogy szerinte Venezuela erőszakos emberek tízezreit küldte az Egyesült Államokba.

Donald Trump március elején úgy döntött, hogy felfüggeszti a Chevron engedélyét, hogy az országban olajat termeljen ki. Azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak nincs szüksége arra az olajra, ami onnan származik. Emellett azzal vádolta meg Venezuela elnökét, Nicolas Madurót, hogy elmaradtak a választási reformok az országban, illetve a bevándorlók visszafogadása kapcsán sem tett meg mindent.

A most kivetett vám leginkább Kínát érintheti a legjobban, mivel ez az ország legnagyobb vásárlója a venezuelai olajnak, a teljes export 55 százalékát veszik meg. Kínán kívül még Spanyolország, Kuba, Olaszország és India is vásárol olajat az országtól.

Az amerikai elnök április 2-át korábban többször „a felszabadulás napjának” („Liberation Day”) nevezte, mivel ekkortól nagyszabású, más országok importadóival dollárra pontosan egyező mértékű vámokat vezetne be. Valamint kilátásba helyezett korábban kétszer elhalasztott 25 százalékos vámokat minden Mexikóból és Kanadából érkező termékre, és például autók, gyógyszerek, mikrochipek, réz és fa importjára.

Donald Trump lehet, hogy tesz kivételeket

A Telex cikkéből kiderül, hogy az április 2-án bevezetni kívánt csomagnak a középpontjában az úgynevezett viszonossági alapú vámok állnak majd. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy általánosságban minden kereskedelmi partnernél az amerikai termékekre alkalmazott vámtételt alkalmazzák a jövőben. Donald Trump azonban elmondta az újságíróknak, hogy lehetséges, kapnak majd mentességeket egyes kereskedelmi partnerek, és egyes országokkal tesz majd kivételt.

 

(Kiemelt kép: Andrdw Thomas / Middle East Images / Middle East Images via AFP) 

 

Kanada politikai történelmének egyik legmegrázóbb eseményére került sor: a szövetségi kormány a mélyülő belső válságra hivatkozva feloszlatta a parlamentet. A drámai döntés mögött súlyos társadalmi, gazdasági és politikai feszültségek húzódnak meg, amelyeket maga a kormányfő is „életünk legsúlyosabb válságaként” jellemzett.