Orbán Viktor is „megjelent” Donald Trump és Kamala Harris vitáján

Lezajlott Donald Trump és Kamala Harris elnökjelölti vitája, amin Orbán Viktor neve is szóba került. 

2024. szeptember 11., 16:54

Szerző:

Az USA elnökjelöltjeinek vitái az esetek többségében nem túl izgalmasak, azonban Donald Trump és Kamala Harris keményen összecsapott a választások előtt. Sőt, az adok-kapok alatt még Orbán Viktor neve is felmerült. 

Harris nem kímélte Trumpot 

Nem kímélte egymást Donald Trump és Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltjei ugyanis magyar idő szerint szerda hajnalban vitáztak egymással, az elemzők szerint pedig a szócsatából Harris került ki győztesen. A demokrata elnökjelölt már a vita elején felbőszítette Trumpot, aki aztán végig ideges és zavart volt, valójában csak vagdalkozni tudott és még a programját sem sikerült bemutatnia – írja az RTL.

Most találkoztak először 

Egy republikánus stratéga a Politicónak úgy fogalmazott Harris megsemmisítette Trumpot, aki felkészületlenül érkezett a vitára. Egy republikánus képviselő pedig úgy fogalmazott, Harris remekül provokálta Trumpot. A felek egyébként most találkoztak először személyesen, a vitát pedig már csak ezért is hatalmas várakozás övezte. A választóknak most először – és feltehetően utoljára is – lehetőségük egymás mellett látni a két jelöltet. A vitának amúgy óriási tétje is volt, ugyanis a közvélemény-kutatások szerint a felek között holtverseny alakult ki, ezért mindkét tábor nagyon fontos eseményként kezelte a vitát, ami akár a választás kimenetelét is eldönthette. A Harris-Trump vita mindenképpen sorsdöntő jelentősséggel bírt, a jelek szerint pedig Harris remekül teljesített, olyannyira, hogy Trump gyakorlatilag végig egy dühös és ideges öregember hatását keltette. 

Orbán Viktor is „megjelent”

A vita egy pontján Orbán Viktor neve is felmerült, a republikánus elnökjelölt a magyar miniszterelnökkel példálózva védte meg magát. Egész pontosan azt mondta, hogy az általa egyik legjobb tisztelt ember Orbán, aki kemény és okos, s aki szerint azért áll lángokban a világ, mert nem Trump az elnök. Majd kijelentette, hogy a magyar kormányfő szerint tőle (Trumptól) még Kína és Észak-Korea is fél. Ám hiába Orbán felbukkanása, a A CNN-SSRS közvetlenül a vita után készült felmérése szerint a nézők 63 százaléka úgy véli, ezt a vitát Harris nyerte. Még Rod Dreher, a Magyarországon élő és Orbán Viktor kivételes látnoknak tartó konzervatív amerikai író is azt írta az X-en, hogy „utálom ezt mondani, de Kamala nyerte meg ezt a vitát, azzal, hogy normálisnak tűnt és hangzott.”

Taylor Swift is befutott 

A vitát végezetül az a hír koronázta meg, hogy a világ legnagyobb rajongótáborával rendelkező Taylor Swift az Instagram-oldalán azt írta, nézte a vitát és egyértelműen Kamala Harrist támogatja az amerikai elnökválasztáson. 

Azért szavazok Kamala Harrisre, mert szerintem biztos kezű, tehetséges vezető és szerintem sokkal többet érhetünk el ebben az országban, ha a nyugalom és nem a káosz vezet minket 

– írta a posztjában az énekesnő.  

(Kiemelt képünkön Donald Trump és Kamala Harris, Fotó: SAUL LOEB / AFP)