A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2015. szeptember 10., 05:27
Az idegesítő kisember címmel a müncheni újság azt elemzi, hogy Budapest és Brüsszel között már évek óta nem a legjobb a viszony. Orbánnak és Junckernek már nincs miről beszélnie, hiszen a magyar politikus tavaly kijelentette, hogy nem tartja alkalmasnak a volt luxemburgi kormányfőt a bizottság vezetésére.
2015. szeptember 9., 21:47
II. Erzsébet királynőé szerdától az évezredes angol-brit monarchia uralkodási időtartamrekordja, amelyet eddig a néhai üknagymama, Viktória királynő tartott 63 évvel, hét hónappal és három nappal.
2015. szeptember 9., 21:22
Spanyolország 17 680 menekültet fog befogadni, ez több, mint amennyit az Európai Bizottság szerdai javaslatában előterjesztett – közölte a spanyol miniszterelnök-helyettes Madridban szerdán, újságíróknak nyilatkozva.
2015. szeptember 9., 19:38
A kezdeményezésére több mint negyven európai civilszervezet írta alá azt a , amelyet a kontinensre érkező, háborúk, üldöztetés és szegénység elől menekülő embereknek címeztek.
2015. szeptember 9., 18:35
Az Egyesült Államok elkötelezett abban, hogy az eddiginél nagyobb számban fogadjon be szíriai háborús menekülteket – jelentette be John Kerry.
2015. szeptember 9., 15:42
Hosszú távon „több Európára” van szükség a migrációs nyomás kezelésére, és olyan feladatokat, mint a határvédelem vagy a védelmi politika, uniós hatáskörbe kell emelni – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdai bukaresti sajtóértekezletén.
2015. szeptember 9., 14:11
„A jobboldali hullámot, amely az elmúlt években elérte Magyarországot, nem lehet nem észrevenni, a kormány nyíltan kelti a hangulatot Európa ellen”, hangzott el a közszolgálati Bajor Rádió szerdai kommentárjában.
2015. szeptember 9., 10:59
A fenti címmel a The Guardian éles hangú szerkesztőségi cikket publikált a hét elején Magyarországról, annak miniszterelnökéről és rothadt rendszeréről. Az írást teljes terjedelmében közöljük.
2015. szeptember 9., 09:54
Minden politikus elhanyagolta a balkáni menekültútvonalat – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén mondott évértékelő beszédében.
2015. szeptember 9., 09:37
A képzőművészeti alkotásoknak nem csak múzeumban van a helyük – ez a megfontolás is vezette az Esterházy Magánalapítvány kulturális küldetését szem előtt tartó kurátort, amikor a kastélyt kiegészítő kisebb létesítmények falaira rendelt festményt fiatal művészektől. Sokat keresgélni nem kellett, hiszen a kétévente meghirdetett Művészeti Díj pályázat alkalmával sok tehetséget ismerhetnek meg.
2015. szeptember 8., 19:49
A müncheni mészáros fiából klasszikafilológus, majd a demokratikus Németország egyik korántsem makulátlan hírű, de meghatározó politikusa lett. Miután sokáig szidta a „kommunista csőcseléket”, utóbb milliárdos hitelekkel támogatta az NDK-t, majd a kései Kádár-korszak magyar reformereit. Száz éve született Franz Josef Strauss.
2015. szeptember 8., 07:20
A dán rendőrség hétfőn lezárta az ország egyik autópályáját, mert egy csoport menekült gyalog indult Svédországba, kedvezőbb menekültellátást remélve – adta hírül az AFP.
2015. szeptember 8., 06:36
Az Európáig eljutó migránsok történelmi próbatétel elé állítják az uniót. Több százezren keresnek védelmet itt a háború és az üldöztetés elől. Erre az egész világot próbára tevő feladatra a helyes válasz nem falak felhúzása vagy elrettentés, a nemzeti egoizmus vagy a tagállami lépések, hanem az egységes menedék- és menekültpolitika – mondta az Európai Parlament elnöke.
2015. szeptember 7., 17:55
A német közszolgálati adó kommentárja nem meglepően Magyarországra vonatkozik. „Amit a magyar kormány ezen a héten menekültekkel véghez vitt, sajátos formája volt a tömeges kínzásnak”, írta Rainer Burchardt.
2015. szeptember 7., 15:09
Egy az ENSZ égisze alatt szervezett, felfegyverzett katonák által védett „biztonságos övezet” létrehozását javasolta Szíriában a brit konzervatív párt korábbi, nemzetközi fejlesztésekért felelős minisztere Andrew Mitchell. David Cameron brit miniszterelnök ma délután a brit parlamentben jelenti be kormányának legújabb, a menekültekkel és a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos döntéseit.