Védett zóna kell Szíriában egy brit politikus szerint
Egy az ENSZ égisze alatt szervezett, felfegyverzett katonák által védett „biztonságos övezet” létrehozását javasolta Szíriában a brit konzervatív párt korábbi, nemzetközi fejlesztésekért felelős minisztere Andrew Mitchell. David Cameron brit miniszterelnök ma délután a brit parlamentben jelenti be kormányának legújabb, a menekültekkel és a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos döntéseit.
Andrew Mitchell a javaslathoz azt is hozzátette, hogy szükség esetén erre a célra brit katonákat is bevethessenek Szíriában, méghozzá olyan ENSZ egyezmény alapján, mely a feladatot teljesítő katonákat önvédelemre jogosítja fel. Mitchell szerint a nemzetközi kontingenst Jordánia, Egyiptom és más régióbeli országok részvételével kellene létrehozni, megfelelő hadfelszerelést is biztosítva támadások esetére.
A The Guardian című lap által szó szerint közölt javaslatot az egyik legnagyobb brit gyermekvédelmi szervezet a Save The Children vezetője is támogatta.
A 168 Óra Online kérdésére, hogy a brit kormány esetleg támogatna-e egy hasonló ötletet, a brit nagykövetség annyit válaszolt: a brit miniszterelnök ma délután a brit parlamentben ismerteti a kormánya jelenlegi álláspontját a menekültügy és a terrorizmus elleni védelem kapcsán hozott döntéseiről, álláspontjáról.
David Cameron pénteken azt nyilatkozta: rövid távon megnövelhetik a befogadott menekültek számát, de ezt olyan módon kívánják tenni, hogy a menekülők ne a veszélyes hajóutakat vegyék igénybe.
Cameron hangsúlyozta: nem elegendő a menekültek befogadása, hanem olyan átfogó megoldásra van szükség, mellyel a kialakult rettenetes helyzetért felelős személyeket Asszad elnököt, az ISIS gyilkosait, és a szörnyű emberkereskedő hálózatok működtetőit is számon kéri.
Tegnap Rupert Murdoch médiatulajdnos a Twitteren közzétett üzenetében arra biztatt a brit kormányt, fogadjon be az eddiginél több szíriai menekültet. Murdoch így fogalmazott: „A legtöbb , Európába érkező szíriai menekült magas végzettségű, jól képzett, az unión igazán szívesebben fogadhatná őket, de nem teszi.”
Most of Syrian refugees to Europe are educated and skilled. EU can, but won't, show it is real and welcome this first group.
— Rupert Murdoch (@rupertmurdoch) 2015. szeptember 6.