Megúsztunk egy dán-kanadai háborút

Mégsem lesz minden konfliktusból háború: a Hans-sziget sorsa békés rendezést nyert, a két ország egyenlő részben felosztja egymás között a sarkvidéki, lakatlan szigetet Grönland és a kanadai szárazföld között. Eddig leszaggatták egymás zászlóit a látogatásokkor, mostantól erre már nem lesz szükség.

2022. június 14., 15:41

Szerző:

Megegyezéssel zárult a Dánia és Kanada között csaknem 50 éve, a Jeges-tengeren található Hans-szigettel kapcsolatos határvita, az 1,2 négyzetkilométeres lakatlan szigetet egyenlően osztják ketté - tudatta kedden a dán külügyminisztérium.

A tárca hozzátette, hogy a megállapodás nyomán hivatalosan is Dániának és Kanadának lett a világ leghosszabb, 3882 kilométeres közös tengeri határa.

A dán királyi katonai akadémia hadtörténésze, Soren Norby úgy vélte, a megegyezés jó példát mutat majd más, a sarkvidéki területen érdekeltséggel bíró felek számára, de hozzátette, hogy nem biztos abban, hogy ilyen megállapodás "Oroszország esetében elképzelhető lenne".

A két ország egészen az 1971-ben kezdődött határegyeztetésekig nem tudott arról, hogy a másiknak is igénye lenne a kanadai Ellesmere-szigetektől és a Dániához tartozó Grönlandtól körülbelül egyenlő távolságra fekvő szigetre.

A nyolcvanas évektől több dán és kanadai tisztségviselő, kutató és katona látogatott a területre, ahonnan rendszerint leszedték a másik korábban kitűzött zászlóját, s a magukét vonták fel.

Sajtóforrások szerint szokássá vált az is, hogy a távozó csapat egy üveg kanadai whiskey-t vagy dán pálinkát hagy a helyszínen a másik fél számára.

Koppenhága és Ottawa 2018-ban állított fel közös bizottságot a vita rendezésére, a most született egyezséget pedig a két parlament jóváhagyását követően írják alá.

(Kiemelt kép: Hans Island / Hans Ø egy légifelvételen. Fotó: Wikimedia Commons)