Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai
„Athénból Taorminába siettem, ahol reám várt egy olyan naplemente, amellyel tisztában voltam, hogy az lesz a világnak a legszínesebb napút-festménye. Itt sem kellett gondolkoznom sokáig a kivitelre nézve, mindennel tisztában voltam” – írta Csontváry Kosztka Tivadar a csodás szicíliai görög emlék megpillantásáról, és egyik legszebb művének ihletéséről.
Úgy hozta a sors, hogy előbb láthattam Taorminát, mint Csontváry művét, 1968 tavaszán, szicíliai körutunk során, egy nappal a háttérben magasodó Etna megmászása után. A gyümölcs- és virágáldással teljes mediterrán hangulat, az ég, a tenger semmihez sem hasonlítható színei engem is örökre megragadtak és amikor évekkel később láttam a festményt a budapesti Nemzeti Galériában, rájöttem, hogy egykor ugyanazon a ponton álltam, mint a megszállott küldetését hajszoló Mester és neki sikerült belemártania az ecsetjét azokba a színekbe, amelyeket én csak a szememmel tudtam rögzíteni.
Első Taormina-élményem után 12 évvel láttam egy másik vizionárius, Huszárik Zoltán Csontváry-filmjét. Ő is megkísérelte a lehetetlent, Jankura Péter operatőrrel valószínűleg órákon át figyelték a nap általi színváltozásokat, hogy végül eljussanak a Csontváry-hatáshoz. Az ő próbálkozásukra pontosan illenek a művész szavai: „A festészetben előbbre jutni Isten adta képesség nélkül nem lehet; maradandó történelmileg jelentős dolgot alkotni az égi mester hozzájárulása nélkül lehetetlenség számba megy. Pusztán akarattal, iskolai képességgel monumentális motívum előtt hiába töltjük az időt, hiába kenünk föl színeket a vászonra, abból ki nem kerül Isten segítsége nélkül a napút-távlat soha.”
