Ciarán Észak-Olaszországot is elmosta – Halálos áldozatokat követelt az Európán végigrohanó szélvihar

Ötre emelkedett azoknak a száma, akik a rendkívül heves Ciarán szélviharban veszítették életüket a közép-olaszországi Toszkána tartományban  –közölték a helyi hatóságok pénteken.

2023. november 3., 13:14

Szerző:

Eugenio Giani tartományi elnök elmondta, hogy két ember meghalt a Firenzétől mintegy 25 kilométerre északnyugatra fekvő Montemurlo településen, ahol egy folyó kiáradt. Egy harmadik a toszkán tengerparton fekvő Rosignanóban halt meg. Egy idős házaspár akkor veszítette életét, amikor járművük alatt beomlott egy híd, és egy folyóvá duzzadt patak magával sodorta őket. Az áldozatok mind idős személyek.

„Soha nem tapasztaltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi eső esett volna”

– írta Giani az X közösségi médiaplatformon. A tűzoltók beavatkozására több mint ezer helyszínen volt szükség, mintegy 40 ezren maradtak áram nélkül. Az Arno-folyó Firenzében péntek délben tetőzött. 

Megfigyelés alatt tartják Észak-Olaszország összes folyóját. Milánóban attól tartanak, hogy az utóbbi napokban már megáradt Seveso és Lambro ismét kilép a medréből. 

Livorno toszkánai kikötővárosban lezárták a tengerpartot az óránkénti 120 kilométeres erősségű szél miatt. A szomszédos Liguria tartományban hat méternél magasabb hullámokat mértek. 

Az előrejelzések szerint az eső és az erős szél Olaszország déli része felé tart. Molise tartományban, Campobasso térségében a heves szél már ledöntötte egy iskola tornatermének falát. A vihar az ország több részén fennakadást okoz a közúti és vasúti közlekedésben.

(Kiemelt képünk: Az olasz tűzoltóság által 2023. november 3-án készített képen embereket evakuálnak az elárasztott házakból Campi Bisenzióban, Firenze közelében, miután a Ciarán vihar lecsapott Toszkánára, 2023. november 2-án késő este. Fotó: Vigili del Fuoco / AFP)

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.

2024. május 20., 07:31

Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.