Bukásra ítélve – Brit sárdagasztás a Brexit körül

Egy év telt el a Brexitről szóló nép­­szavazás óta. A sokk és az eufó­­ria néhány héten át egymással összekeveredve élt a szigetország lakosaiban. Bárminek is tűnt azonban a kilépés egy évvel ezelőtt, kiderült, hogy a gyors amputáció helyett hosszú évekbe telik majd a leválás művelete. Ez a fejlemény pedig természetes lehangoltságot okozott a közvéleményben. A Brexit pártolói áru­­lást kiáltanak, a maradás mel­­lettiek pedig reménykednek, hogy talán el is maradhat az általuk katasztrófának tartott kilépés. Tony Blair is levetette magáról gyengén végződött miniszterelnöki karrierje alig megszáradt halotti maszkját, és teljes erejével a Brexit megakadályozása mellett kezdett kampányolni. Ő talán a legnagyobb név, aki a visszafordítást követeli, mert az aktív politikusok nem kívánják magukra vonni a népharagot. De kampányoljon akár az ellenzék összes pártja, a fordításra csekély lehetőség van. Több száz évnyi történelmi büszkeség akadályozza meg, hogy a britek a kudarccal egyenlő visszalépés mellett döntsenek.

Theresa May miniszterelnök, jobbján Boris Johnson     Fotó: MTI/EPA/Gerry Penny

Theresa May miniszterelnöknek valószínűleg nem az új referendumért tüntetők okozzák az álmatlan éjszakákat, hanem a bizonytalan lábakon álló hatalma miatti aggodalom. Persze fordult már elő kisebbségi kormányzás a 20. századi brit történelem során. A hetvenes években két egymást követő miniszterelnök volt kénytelen kisebbségből vagy alig látható többségből kormányozni. Először Harold Wilson, aki a többség nélküli parlamentet hozó választások után gyorsan újat íratott ki, s azon háromfős többséget szerzett. Így kormányzott két évig, majd hatvanéves korára hivatkozva lemondott. Az őt váltó James Callaghan három évig húzta. Bár a brit parlamentnek 2011 óta meghatározott parlamenti ciklusokban kel­­lene működnie, a sajtóban már elindult a találgatás, hogy esetleg ismét új vá­­lasztásokat írhatnak ki, melynek legkorábbi időpontja talán október lehetne. Sok konzervatív May ambícióját jelölte meg a bajok okának az elhasalt választás után, és úgy hiszik, az egyetlen megoldás May leváltása lehet. A választás utáni létfontosságú időszakot azonban túlélte a miniszterelnök, és nem jelentkezett eddig nyílt kihívója sem.

Három név kering az angol sajtóban May esetleges utódjaként. Az első David Davis veterán tory politikus. A maaestrichti szerződés egykori tárgyalója ma a Brexitért felelős miniszter. Amolyan örök kívülálló, aki először a híresen kemény SAS katonája, majd húsz éven át üzletember volt. Negyvenes éveihez közeledve állt csak politikai pályára. Bár sokan esélyesnek tartják, némi zavart okozna az unióval folytatott tárgyalásokban, ha új pozícióba helyeznék. Ráadásul Davis igazi háttérember, akinek nincsenek olyan kiváló szónoki képességei, mint általában a vezető konzervatív politikusoknak.

A második jelölt London egykori polgármestere, a karikaturisták ceruzájára kívánkozó Boris Johnson. Híres a bakijairól és kedélyes, sokszor a határokat súroló vicceiről. Ezek tették igazából népszerűvé, igaz, ezek is akadályozták meg, hogy a toryk vezetője legyen. A modern angol politikai élet egyik leghíresebb rivalizálásának is egyik tagja Boris Johnson, míg a másik a korábbi miniszterelnök, David Cameron. Versengésük egészen az etoni elitiskoláig nyúlik vissza, ahol Johnson annak idején hatalmas népszerűségnek örvendett. Később mindketten nyíltan pályáztak a miniszterelnökségre. Johnsont azonban a toryk 2004-ben kénytelenek voltak eltávolítani a párt vezetéséből, miután kiderült, hogy a párt egyik munkatársával viszonyt folytatott. Cameron ezután nyerte el a konzervatívok vezetői székét, majd magát a miniszterelnökséget is. 2016-ban a két barát küzdelme elfajult, amikor meglepetésre Johnson – a miniszterelnök kérése ellenére – az unióból való kilépés mellett kezdett kampányolni. Mindössze öt perccel azelőtt figyelmeztette Cameront, hogy a Brexit pártjára állt. A keserű és sokszor személyeskedő kampány ugyan győzelemre vitte a Brexitet, de a párt nem állt Johnson mögé. May-t választották miniszterelnökké, aki viszont meglepetésre külügyminiszterré tette azt az embert, aki az akkor még a következő amerikai elnöknek tekintett Hillary Clintonról így nyilatkozott: „Úgy néz ki, mint egy szadista ápolónő az elmegyógyintézetben.” Johnsont a fogadóirodák és a politikai szakértők továbbra is esélyesnek tartják a miniszterelnökségre – beszólásai ellenére. Vagy pontosan azok miatt.

David Davis, a brit kormány főtárgyalója    Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Cameron lemondása után Johnsont támogatta a Brexitet pártoló Jacob Rees-Mogg, akit most az angol sajtóban May egyik legfőbb és talán legmeglepőbb lehetséges kihívójaként tartanak számon. Rees-Mogg az egyetlen politikus, s talán az egyetlen nyolcvan alatti angol, aki a „királynő” angolját beszéli. Az elmúlt években kisebb rajongói tábor gyűlt köré. Szarkazmusa és régimódi elvei érdekes módon pont a fiatalabb korosztályt vonzzák. Azonban éppen régimódisága miatt nehéz elképzelni, hogy megnyerjen egy választást. A legenda szerint a politikus saját maga fizette etoni ösztöndíját, s a pénzt ehhez tőzsdei üzletelésből szerezte. Elkötelezett katolikus, hat gyermek édesapja. Bár ellenfelei és egykori oxfordi diáktársai is szeretnek élcelődni rajta, komolyságát egyikük sem vitatja el. Bár nyilvánosan mindhárom említett politikus kiállt May mellett, és a miniszterelnök még akár évekig is kitarthat, mint minden brit miniszterelnök, ő is bukásra van ítélve.

A munkáspárt természetesen abban reménykedik, hogy nem egy tory, hanem Jeremy Corbyn váltja Theresa May-t. Az ellenzék vezetője a választások után azonnal ígéretet tett, hogy hamarosan mun­­kás­­párti kormányzás következik. Corbyn egy tavaszi felmérés alapján még Donald Trumpnál is népszerűtlenebb volt Angliában. De ugyanezek a felmérések akkor nagy győzelmet ígértek May-nek az előrehozott választásokon. A baloldali politikus ugyanakkor nagy internetes népszerűségnek örvend, különösen a fiatalok körében. Corbynt persze mindkét oldalról támadják. A konzervatívok szélsőségesen baloldalinak tartják, de a munkáspártban is több puccsot kíséreltek meg ellene.

Akárki lesz is a miniszterelnök, a kormány nehéz idők elé néz. A britek nemrég bejelentették, hogy mind az európai közös piacból, mind pedig a vám­­unió­­ból távozni kívánnak. A tervet a brit vezetés ambíciózusnak nevezte. Írország azonnal bejelentette, ha kell, mindent megtesz, hogy blokkolja a britek kilépését a vámunióból, és a határ visszaállításával fenyegetőztek. Az angolok újra szeretnék tárgyalni a kereskedelmi szerződéseiket. A kereskedelmi államtitkár, Liam Fox úgy fogalmazott, hogy olyan független kereskedelmi szerződést szeretnének, „amely a brit nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, és elsősorban a brit üzleteknek és fogyasztóknak a javát szolgálja”. A nemzetállam érdekeinek a kontinens elé helyezése szöges ellentétben van az unió eszmeiségével. A brit kormány, vezesse bárki, kemény menetre számíthat az EU-val, az ugyanis nem akarja megkezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat, amíg a britek ki nem fizetik az elbocsátás bérét.