Nem fogadták el a kormány ajánlatát a pedagógus szakszervezetek

Elutasították a bukaresti kormány újabb, magasabb különjuttatásokról szóló ajánlatát kedden a múlt hétfő óta sztrájkoló tanügyi szakszervezetek, és az elnöki hivatal elé vonultak tüntetni.

2023. május 30., 14:27

Szerző:

A kormánnyal folytatott tárgyalások idején mintegy 20 ezer, az ország minden tájáról buszokkal Bukarestbe érkezett tanügyi alkalmazott tüntetett a kormány székháza előtt. Miután a szakszervezeti vezetők bejelentették, hogy nem fogadják el az újabb ajánlatot, a tiltakozók elindultak az elnöki hivatal felé.

A szakszervezeti vezetők korábban többször nehezményezték, hogy a politikai karrierje előtt a nagyszebeni német líceumban fizikatanárként, később tanfelügyelőként tevékenykedő Klaus Iohannis államfőnél kevesebb megértésre találtak, mint elődjénél, a volt tengerész Traian Basescunál.

A magasabb béreket követelő tanügyi szakszervezetek szerint az államfőnek sürgősen közvetítői szerepet kellene vállalnia köztük és a kormány között.

Miután az érdekképviseletek „sértőnek" nevezték a kormány múlt heti, az év végéig két részletben folyósítandó 2500 lejes (188 ezer forint), nagyrészt csak tanszerekre költhető különjuttatásról szóló ajánlatát, és a sztrájk folytatásáról döntöttek, a kabinet 4000 lejre emelte a 270 ezer pedagógusnak szánt, valamint a korábbi 1000-ről 1500 lejre a 65 ezres létszámú kisegítő személyzetnek kiosztandó juttatásokat.

A kormány közleménye szerint a keddi egyeztetésen Nicolae Ciuca miniszerelnök is részt vett, és a kormánykoalíció pártjai nevében kötelezettséget vállalt arra, hogy a megalkotandó új közalkalmazotti bértörvényben olyan pedagógusi bértáblát fogadnak el, amely a kezdő tanárok esetében az országos átlagbértől indul, hozzátéve, hogy erről az ígéretről a kormány memorandumot fogad el, amelyet megjelentetnek a hivatalos közlönyben.

A szakszervezetek azonban törvényerejű, azonnal hatályba lépő sürgősségi kormányrendeletben követelnek garanciát a koalíciótól arra, hogy az új bértörvénnyel kapcsolatos ígéretek teljesülnek, és még a tanév vége előtt 25 százalékos béremelést – nem különjuttatást – akarnak elérni a sztrájkoló tanügyi alkalmazottak számára.

(Kiemelt kép: Robert Ghement/MTI)

 

 

 

06:54

Két ember halt meg Rotterdamban a két helyszínen, egy magánházban és az Erasmus Egyetemi Klinikán elkövetett lövöldözésben – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap rendőrségi információkra hivatkozva csütörtökön.

Tegnap 21:16

Egy fegyveres két embert súlyosan megsebesített a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikán, az épületben tűz ütött ki, a gyanúsítottat előállították – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap csütörtökön.

Tegnap 21:07

Kanadának tanulnia kell abból a botrányból, amelyet egy náci veterán ottawai parlamenti megünneplése robbantott ki, és a továbbiakban szolidárisnak kellene lennie a nácizmus elítélésére irányuló orosz kezdeményezésekkel az ENSZ-ben – jelentett ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozta.

2023. szeptember 28., 19:46

Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig „jelzésértékűnek” tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.