Orbán kiutazása is felkeltette a figyelmet: ismét Bosznia széteséséről beszélt a főképviselő
A Banja luka-i találkozó előtt Dodik „fontos és nagy államférfinak" nevezte Orbánt.
Ha a soknemzetiségű Bosznia-Hercegovina megindul a felbomlás felé, annak következményei elkerülhetetlenül érinteni fogják a nyugat-balkáni országok megoldatlan vitáit, például a konfliktust Szerbia és Koszovó között – mondta szombaton a nemzetközi közösség Bosznia-Hercegovina főképviselője, írja az index.hr.
Christian Schmidt nem először szólalt meg az ügyben. Néhány napja arról beszélt, hogy veszélybe kerülhet a délszláv háborút lezáró békemegállapodás, ha a nemzetközi közösség nem tesz intézkedéseket. Schmidt úgy véli, valós az a fenyegetés, amelyet Milorad Dodik, a háromtagú boszniai elnökség szerb tagja ismételget évek óta: az ország szerbek lakta része elszakadna Bosznia-Hercegovinától, és független állammá válna. A jelentés szerint a boszniai szerbek utóbbi hetekben tapasztalt bejelentései – hogy kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, valamint a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből – aggodalomra adnak okot, és voltaképpen az elszakadást készítik elő, hiszen aláássák az állam működését, írja az MTI.
A főképviselő véleménye szerint „Szerbiának érdekeltnek kell lennie abban, hogy Bosznia-Hercegovina együtt maradjon”. És mint hozzátette, úgy látja, a bosznia-hercegovinai instabilitás hatással lehet Szerbia uniós ambícióira is. A kérdésre, hogy van-e valós esély az ország szétesésére, Schmidt azt felelte, egyelőre nincs közvetlen veszély, de szerinte „ha a daytoni egyezmény romlása folytatódik, fennáll annak a veszélye, hogy szétesik az ország”. Schmidt továbbra is a nemzetközi nyomásban reménykedik. Azt mondta, hogy kiterjedt jogosítványainak felhasználása, például tisztviselők elmozdítása vagy törvények bevezetése lenne az utolsó lehetőség.
Orbán feszült helyzetben tett „baráti látogatást”
A magyar miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter Bosznia-Hercegovinába utazott szombaton. Mint a Slobodna Evropa írja, Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség tagja november 6-án, Orbán Viktor magyar miniszterelnök „baráti látogatása” után a Boszniai Szerb Köztársaságban (RS) kijelentette, hogy a boszniai entitás és a budapesti kormány között „továbbra is kiváló az együttműködés”.
„Hálásak vagyunk Magyarországnak a Boszniai Szerb Köztársaság iránti megértéséért, és mindig ott vagyunk, hogy vendégül láthassuk jó barátainkat” – mondta Dodik, aki a Bosznia-Hercegovina északnyugati részén, Banja Luka melletti Laktasiban látta vendégül a magyar delegációt.
A lap szerint Orbán körülbelül két órát tartózkodott Bosznia-Hercegovinában. A repülőtéri leszállás után munkaebédre ment a delegáció egy laktaši étterembe, ahol Dodikon kívül Radovan Višković, az RS miniszterelnöke is ott volt.
Milorad Dodikot a bosznia-hercegovinai politikai válság fő okozójának tartják, aki emiatt diplomáciai elszigeteltséggel szembesül – írja a Jutarnji list. Ennek ellenére a magyar miniszterelnök szeptemberben a demográfiai fórumon is vendégül látta Dodikot. A Jutarnji list azt írja továbbá, hogy Magyarország nyitotságát arra fogja használni a boszniai szerb politikus, hogy politikailag megerősítse pozícióját. Egyébként Orbán a boszniai látogatása előtt, Christian Schmidt-et is fogadta Budapesten.
A Banja Luka-i találkozó előtt Dodik „fontos és nagy államférfinak" nevezte Orbánt. Emellett bejelentette, hogy egy energetikai projekt megvalósítását tervezi Magyarországgal.
(Kiemelt kép: СНСД-Twitter)