Hétfőn már bíróság előtt áll a Capitoliumba betörő QAnon-sámán

2021. január 10., 14:51

Szerző:

Vádat emeltek egy szövetségi bíróságon az amerikai kongresszus ostromában részt vevő három gyanúsított ellen - közölte szombaton az amerikai igazságügyi minisztérium.

 

A gyanúsítottak egyike, az arizonai Jacob Anthony Chansley, álnevén Jake Angeli, feltehetően az a személy, aki emberek gyűrűjében látható a törvényhozás épülete elleni szerdai ostromkor készült egyik fényképfelvételen.

Chansley szarvakkal ékesített medvebőr fejdíszével, vörös, fehér és kék arcfestékkel bemázolt arccal, csupasz felsőtettel, amerikai zászlóval felszerelt lándzsával pózolt a tömegben. Az összeeskövés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalom tagját jogtalan behatolással és rendzavarással vádolják.

Azt nem közölték pontosan, hogy hol tartják őrizetbe, csak annyit tudni, hogy először hétfőn jelenik meg a bíróságon.

Egy másik személyt, Adam Johnsont a jogtalan behatolás és a rendzavarás mellett lopással is megvádolták. Johnson az, aki vélhetően ellopta Nancy Pelosinak, a képviselőház demokrata párti elnökének a szószékét. Az egész világot bejárt fotón az volt látható, hogy a férfi ezzel a pulpitussal az egyik kezében a másikkal integetve a törvényhozás folyosóján lépked.

A hatóságok egy harmadik ember, Derrick Evans, a nyugat-virginiai képviselőház tagja ellen is vádat emeltek. Az ügyészség tájékoztatása szerint Evans megosztott egy videofelvételt arról, ahogy behatolt a kongresszusba. A 35 éves férfi szombaton lemondott tisztségéről. Közleményében azt írta, teljes mértékben felelősséget vállal tettéért, mélységesen sajnálja azt a sérelmet, fájdalmat vagy zavart, amit családjának, barátainak, választóinak és nyugat-virginiai társainak okozott.

A hatóságok pénteken őrizetbe vették azt a férfit, aki szerdán részt vett a Capitolium ostromában és egy fénykép tanúsága szerint beült a képviselőház elnökének az irodájába, majd feltette a lábát az asztalra. A 60 éves Richard Barnett ellen tiltott helyre történő engedély nélküli behatolás, garázdaság, köztulajdon eltulajdonítása a vád, mivel magával vitt több levelet. Mindezért legfeljebb egy év börtön fenyegeti.

Az igazságügyi tárca további 14 ember ellen emelt vádat. Az egyik gyanúsítottat azért vádolták meg, mert a törvényhozás épületének közelében leparkolt autójában gyújtóeszközök és fegyverek voltak.

Egy férfit, akit az ostromkor történt események és fenyegetések kapcsán hallgattak ki, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek elmondta, hogy csütörtökön érkezett Washingtonba, egy nappal lekésve a tüntetésről. Cleveland Meredithet egy géppuskával, pisztollyal és több száz lőszerrel vették őrizetbe azt követően, hogy az FBI egy ügynöke elolvasta a férfi Pelosinak címzett fenyegetését az egyik helyi tévé hírsávján. Ebben kilátásba helyezte, hogy golyót ereszt a képviselőház demokrata párti elnökébe és teherautójával keresztül hajt rajta.

A szenátus hírszerzési bizottságának leendő elnöke, Mark Warner 11 mobilszolgálató és közösségi médiavállalat vezetőjének írt levelében arra szólított fel a cégeket, hogy őrizzék meg a törvényhozás épülete elleni ostrommal kapcsolatos tartalmakat és metaadatokat. Levelében Warner hangsúlyozta, a rendbontók dokumentálták és megosztották a közösségi oldalakon és SMS-ekben az eseményeket.

(MTI)

 

 

11:29

Az Egyesült Államok és 25 további ország részvételével nemzetközi haditengerészeti gyakorlat kezdődött el vasárnap a Csendes-óceánon, ami rendszeres, minden második évben megrendezik, de most nem mellékes, hogy a térségben egyre nagyobb a feszültség Peking és Washington között. Észak-Korea elítélte a gyakorlatot, mert fenyegetőnek érzi magára nézve.

2022. július 3., 11:19

A koronavírussal összefüggő járványügyi mutatók mindegyike, az újonnan megfertőzöttek, a kórházba szállított betegek, valamint a halálesetek száma is emelkedik Belgiumban – közölte hétvégi kiadásában La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.