Bécs most is segít, ha a zsidók számára lehetetlenné válik az élet Magyarországon

Aggódik az Izraelita Kultuszközösség vezetője, mert Európában erősödik a zsidókkal szembeni gyűlölet.

2013. január 8., 21:03

Mint rámutatott, több uniós országban nagyon veszélyes az antiszemitizmus, írja a Kurier. Magyarországon fizikai támadások érik a kisebbségi romákat és zsidókat. Utóbbiak közül jó néhány túlélő tiltakozásul Dávid-csillaggal vonult az utcára a Gyöngyösi-beszéd után. Az esetre az EU egy háromsoros közleménnyel reagált. A riport alany felhívja a figyelmet, hogy annak idején minden ugyancsak szavakkal kezdődött, de Magyarországon ennél már jóval továbbmentek a dolgok. Ha nem fojtják el csírájában, akkor nem tudni, hová vezet az antiszemitizmus, az idegengyűlölet. Rámutatott, hogy az unió illetékeseinek és a politikusoknak egyértelműen ki kell nyilvánítaniuk: nem megengedhető az antiszemitizmus. Azon kívül Brüsszelnek összehangoltan kell fellépnie, ideértve, hogy a Bécsben múködő Alapjogi Ügynökség végre tettekhez folyamodik. Több magyar zsidó család már átköltözött Ausztriába, egyre több kisgyermekes família pedig érdeklődik a lehetőség iránt. A vezető itt idézi a bécsi polgármestert, aki kijelentette, hogy az osztrák főváros mindig is nyitott volt és most is kész segíteni, ha a zsidók számára lehetetlenné válik az élet Magyarországon. Deutsch hozzátette, hogy már az ajánlat is mutatja, mennyire fenyegető a helyzet, és hogy valamit tenni kell.

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.