Az ukrán védelmi minisztérium szerint Oroszország a teljes herszoni régiót el akarja foglalni

Az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerint Oroszország megkezdte a felkészülést a dél-ukrajnai Herszon megye teljes megszállására, ennek érdekében megerősítette tüzérségét az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím-félsziget északi részén.

2022. május 9., 21:51

Szerző:

Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerint Oroszország céljai között szerepel a Donyec-medencében lévő két régió, Donyeck és Luhanszk megye teljes elfoglalása, emellett pedig a Krímmel szomszédos Herszont is teljesen el akarja foglalni. A megyeszékhely, Herszon már több hete orosz ellenőrzés alatt áll. A dél-ukrajnai régióra Motuzjanik szerint elsősorban azért van szüksége Oroszországnak, mert ivóvizet és elektromos áramot a Krím elcsatolása előtt onnan kapott a félsziget.

A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy az elmúlt napokban Oroszország több, mint kétszeresére növelte a Kalibr típusú robotrepülőgép-hordozók számát a Fekete-tengeren, és jelenleg hét ilyen hajó tartózkodik ott, összesen legfeljebb 50 lövedékkel. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán védelmi tárca adatai szerint a múlt héten még csak három ilyen orosz hordozóhajó volt a Fekete-tengeren, legfeljebb 20 robotrepülőgéppel.

Az ukrán vezérkar hétfő délutáni helyzetjelentésében arról számolt be, hogy Luhanszk megyében Rubizsne településnél folytatódtak a heves harcok, és az orosz erők – a fegyvernyugvás bejelentése ellenére – ismét tüzérséggel lőtték és rohamozták a Donyeck megyei Mariupolban lévő Azovsztal gyártelepet, ahová a várost védő ukrán katonák bevették magukat.

(Kiemelt kép: Emberek vesznek részt a Győzelem Napja ünnepségén Ukrajna Harkivi területén 2022. május 9-én. Fotó: Sputnik via AFP)