Az ötödikről zuhant le egy négyéves kislány, túlélte, mert elkapta egy férfi

Megmentette egy kislány életét az olaszországi Torinóban egy fiatalember, aki elkapta az ötödik emeletről kizuhanó gyereket szombaton délelőtt.

2023. augusztus 27., 18:42

Szerző:

A négyéves kislány átmászott az erkély korlátján a párkányra, amit egy férfi meglátott a szemközti házból és kiabálva rohant a járókelőktől kérve segítséget. Meghallotta a kiabálást és látta is a gyereket a környéken lakó 37 éves Mattia Aguzzi, aki pont bevásárolni indult barátnőjével.

„A kislány egyre inkább kihajolt, aztán már csak kapaszkodott, a lába a levegőben kalimpált” – mesélte Aguzzi az Ansának. A férfi kiabált neki, hogy másszon vissza, de a gyerek nem hallotta. Ekkor a kislány zuhanni kezdett, Mattia pedig odaugrott.

„Becsuktam a szemem és csak reménykedtem. Próbáltam tompítani a zuhanás okozta ütést, így mindketten a földre kerültünk” – idézi a Corriera della Sera Twitter-X oldalán megjelent esetet a telex.hu.

A gyerek egy pillanatig nem mutatott életjelt, de aztán sírni kezdett  írták.

„Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár másodperc, amíg felsírt, de akkor egy óriási kő esett le szívemről. Az ütés erős volt, alig kaptam levegőt, és le kellett ülnöm a földre” – mondta Aguzzi. A férfit mellkasi zúzódásai miatt és karsérülés gyanújával megröntgenezték.

A kislánynak semmi baja nem esett, de a biztonság kedvéért hétfőig megfigyelés alatt tartják a gyermeksebészeti osztályon. A férfi bátorságát méltatta a torinói polgármester, sőt Meloni is gratulált neki Twitteren.

(Kiemelt kép: az erkélyről lezuhanó kislányt megmentő Mattia Aguzzi. Forrás: Giorgia Meloni Twitter-oldala)