Az Iszlám Állam fenyegetése nem múlt el

Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent a világra, ám az ellene szerveződött nemzetközi koalíció kézzelfogható és fontos eredményeket tud felmutatni – szögezte le helyi idő szerint szerdán a terrorellenes koalícióban résztvevő országok külügyminisztereinek éves, Marokkóban rendezett értekezletén a szaúdi tárcavezető.

2022. május 12., 17:19

Szerző:

„Sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az Iszlám Állam  jelentette fenyegetés nem múlt el, így folytatni kell a teljes megsemmisítésére irányuló erőfeszítéseket” – fogalmazott Feiszal bin Farhán Ál Szaúd az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap által idézett beszédében.

A miniszter kiemelte Irakot, és leszögezte: Szaúd-Arábia számára nagyon fontos arab szomszédja stabilitása, s mindent elkövet azért, hogy Bagdad az ország egészét ellenőrzése alatt tartsa.

Az Iszlám Állam egykor Irak több térségét is elfoglalta, és jóllehet, a dzsihadistákat 2017 elején kiűzték az országból, a szíriai határhoz közeli vidékeken még mindig bujkálnak tagjai.

A szaúdi külügyminiszter kiemelte azt is, hogy országa több, a szélsőséges ideológiák és a terrorista eszmék elleni központot hozott létre, egyebek között az Itidál (Mértéktartás) nevű intézetet, amely belföldön és külföldön is aktív.

A tárcavezető emellett hangsúlyozta, hogy Rijád támogatja a koalíció afrikai jelenlétét is annak érdekében, hogy elejét vegye az Iszlám Állam megerősödésének a kontinensen.

Az Irakban és Szíriában több, mint 110 ezer négyzetkilométert elfoglaló Iszlám Állam elleni harcra 2014-ben létrehozott szövetségnek 84 állam és nemzetközi szervezet – közöttük a NATO és az Interpol – a tagja.

A konferencián felszólalt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is, aki leszögezte: az Iszlám Állam elleni harc nem nyerhető meg „más terroristaszervezetek támogatásával”, név szerint említve az Ankara által terroristának tartott, Szíria északkeleti térségében működő Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát. Hangsúlyozta továbbá, hogy  Törökország elkötelezett minden terrorista-csoport elleni harcban, és emlékeztetett arra, hogy Ankara az elsők között minősítette terrorszervezetnek az Iszlám Államot is.

A marokkói Marrákesben rendezett konferencia kedden kezdődött.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Gail Orenstein/NurPhoto via AFP)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.