Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája 

2019. január 7., 06:39

Szerző:

Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája, Christian Zerpa - derült ki a bíró egy miami rádiónak adott interjújából vasárnap.

„A tavalyi választások nem voltak szabadok" – jelentette ki Christian Zerpa az EVTV nevű miami rádiónak. Leszögezte: azért menekült az Egyesült Államokba, hogy így tiltakozzék Nicolás Maduro második elnöki ciklusa ellen.

Zerpát korábban Maduro elnök feltétlen híveként tartották számon, vasárnap a miami rádióban a választások manipulálása mellett a legfelsőbb bíróság ügyeibe történt beavatkozással is megvádolta a venezuelai államfőt, akit 2018 tavaszán újabb hat évre megválasztottak. Zerpa a kormányzat "meghosszabbított karjának" minősítette a caracasi legfelsőbb bíróságot, és azt állította, hogy Maduro egyes konkrét ügyekben is tanácsokat ad a bíráknak arra, hogy miképpen döntsenek.

Az interjúban – amelyből részleteket közölt az amerikai közszolgálati rádió (NPR) – Christian Zerpa azt állította: az ellenzék által bojkottált, 2018-as választások után azért nem bírálta az elnököt és a rendszert, mert családjával együtt biztonságban akart elmenekülni Venezuelából. 

A tavaly májusban tartott választások óta az Egyesült Államok többször is szankciókat hozott a venezuelai kormányzat és a kormányzat vezető tisztségviselői, köztük Maduro elnök felesége ellen is. Az Egyesült Államok, Kanada, az Európai Unió és egy tucat latin-amerikai ország nem ismeri el a venezuelai választási eredményeket.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).