Aokigahara erdő, kamikaze, harakiri – az öngyilkosság meglepő elfogadottsága Japánban

A japán Fudzsi-hegy tövében elterülő Aokigahara erdő nem szépségéről vagy kellemes klímájáról híres. Ahogyan azt tegnapi cikkünkben is írtuk, a hírhedt hely egy Youtube vlogger miatt került újra a középpontba. A 15 millió követővel bíró Logan Paul a „szellemerdőben" forgatta új rövidfilmjét, amikor egy felakasztott ember holttestébe botlott csapatával. Reakciója, hogy viccelődött és nevetett a test látványán, óriási felháborodást váltott ki az internetezők körében. Ezzel együtt újra előtérbe helyezte a világ második „legkedveltebb” helyét öngyilkosság elkövetésére.

Igen, sajnos létezik ilyen, 100 kilométerre Tokiótól, ahol évente nagyjából száz ember vet véget életének. Ennél többen csak a San Francisco-i Golden Gate hidat választják helyszínül.

Az Aokigahara erdő

Kérdés persze, hogy miért pont ezt a helyet választják a japánok arra, hogy véget vessenek életüknek. A helyiek szerint az egyik oka Macumoto Szeicsó 1960-as, Kuroi Jukai című nagy sikerű regénye, melyben a főhős szerelmespár a történet végén itt lesz öngyilkos.

Mások szerint inkább a XIX. században megszokott „ubaszute” gyakorlata áll a dolog mögött, amikor az éhínség sújtotta családok nem láttak más megoldást, mint kivinni az erdőbe idős rokonukat, vagy gyerekeket (akik nem termeltek) és otthagyták, hogy végül szomjan vagy éhen haljanak.

Az öngyilkosságok a szebb idők eljövetelével sem csökkentek. Ennek bizonyítéka Wataru Tsurumi 1993-ban kiadott és egymillió példányban eladott Átfogó öngyilkossági kézikönyve, melyben megemlíti Aokihagarát is mint a tökéletes helyszínt és az akasztást, mint az öngyilkosság elkövetésének legművészibb formáját. Annak ellenére, hogy Tsurumi szerint ő egyáltalán nem buzdított a könyvével öngyilkosságra, csupán a japán társadalom súlyos helyzetére akarta felhívni a figyelmet, több fiatal holtteste mellett is megtalálták a könyvét, amit hiába tiltottak be az ország számos részén, továbbra is széles körben elérhető.

Az Aokigahara erdő amúgy rendkívül csöndes hely. Sziklás, jeges barlangjai, fehér cédrusai és fenyői békés légkört teremtenek (a hiedelem szerint az öngyilkosok, halottak szelleme tovább él a fákban, levelekben). A hely csendességéhez hozzájárul az is, hogy az erdő vadvilága elenyésző. 1970 óta minden évben, március körül keresőcsapatok indulnak a holttestek megkeresésére. 

Azok akik már jártak ott azt mondják, a hely teles-tele van különböző, figyelmeztető, segítségnyújtó kiírásokkal. „Gondold végig még egyszer az életet amit kaptál, a szüleiden, a testvéreiden és gyerekeiden. Ne szenvedj egyedül, inkább lépj kapcsolatba valakivel!" szól a hirdetés ami alatt egy lelkisegélyszolgálat telefonszáma áll. Ez az egyik olyan lépés, amit a helyi hatóságok megtettek, hogy megakadályozzák a tragédiákat.

Harakiri, kamikaze, karósi

Japán hosszú évek óta az élen végez az öngyilkosságok számában. 2015-ben százezer emberre másfél öngyilkos jutott, ami nagyon magas szám, pláne ha azt nézzük, hogy egy fejlett országról van szó.

A tokiói Temple Egyetem egyik pszichológusa, Wataru Nishida a BBC-nek azt mondta: a japán emberek elszigeteltsége és túlterheltsége vezet elsősorban depresszióhoz majd öngyilkossághoz. – Egyre többször lehet olyan idős emberekről hallani, akik magányosan halnak meg lakásukban, láthatóan rossz fizikai állapotban. A gyerekek régen még gondját viselték idős szüleiknek, ma már ez egyre kevésbé szokás –mondta Nishida.

A pszichológus a második világháború kamikaze pilótáit és a szamuárjok becsület-öngyilkosságát, vagyis a harakirit nevezi meg az öngyilkosság társadalmi elfogadásának okaként. – Arról nem beszélve, hogy nálunk nem vert gyökeret a kereszténység, így az öngyilkosság sosem volt bűn. Sőt, inkább arra vall, hogy valaki viseli a tettei következményeit, vagy önfeláldozó – magyarázta Wataru Nishida.

Létezik azonban egy harmadik jelző is, ami gyakori az öngyilkosoknál: túlhajszolt. Az elmúlt években is számos olyan esetről lehetett olvasni, melyben agyondolgoztatott fiatalok lettek öngyilkosok. Panaszkodni nem szokás, szinte tilos,  így a reményvesztettek sokszor az öngyilkosságot látták az egyetlen kiútnak embertelen helyzetükből. Ahogyan a 24 éves Takahasi Macuri is, aki havi 100 túlórát teljesítve dolgozott a Dentsu nevű reklámcégnél. A fiatal lány elkeseredésében leugrott egy épületről és ez volt az egyik olyan eset, melynek következtében a cég vezetője vállalta a következményeket, és lemondott. 

A túlórák terhe alatt rogyadozók között olyan is előfordul, hogy szervezetük adja fel a harcot. Erre van egy külön kifejezés is. Ez a karósi.

A kifejezést 1978-ban alkották meg, miután egyre több ember halálát okozta stroke és szívroham a túlmunka miatt. Ekkoriban virágzott a japán buborékgazdaság, a mesterséges aranykor. Szociológusok szerint ennek egyik oka az volt, hogy a második világháború után többen a munkába vetették magukat, a munka pedig egyenlő lett az élettel. Tehát az nem igaz, hogy az embertelen munkaórák a kilencvenes években, a gazdasági buborék – túlköltekezés és túltervezés okozta – kipukkanása után lettek jellemzőek. Korábban is azok voltak, csak most már más okból dolgozták betegre magukat az emberek.

A kifejezés az aranykorban tabunak számított és csak a nyolcvanas évek végén kezdték el alkalmazni, amikor több magas beosztású, első éveit töltő üzleti vezető halt meg hirtelen bármiféle betegségre utaló jel nélkül. Ekkor már a japán közegészségügyi hivatal is kénytelen volt statisztikát gyűjteni az esetekről és a kifejezés elfoglalta helyét a japán közéletben.

A karósi egyik ismertebb példája a közelmúltból a japán közszolgálati tévének dolgozó 31 éves Miva Sado, aki egy hónap alatt 159 túlórát vállalt. Szinte sosem vette ki a hétvégéket, és majdnem minden este éjfélig dolgozott. Egy hónappal a születésnapja után halt meg keringési elégtelenségben.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!