Albert herceg elvitte a show-t a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon

II. Albert monacói herceg és Stefánia monacói hercegnő átadták a fődíjakat az 50. évét ünneplő Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

2024. január 31., 18:05

Szerző:

Albert herceg és családja édesapja, III. Rainier herceg 100. születési évfordulója tiszteletére Monaco-szerte centenáriumi évet szervezett 2023-ban. A különféle programok záróakkordja, a nagyszabású cirkuszfesztivál, átcsúszott az idei év januárjára, hiszen hagyományként immár fél évszázada az új év harmadik hetében tartják a cirkusz-szakmai seregszemlét. Az az álomvilág, amit egyedül a cirkusz képes a nézőknek adni, hanyatlásnak indult az egyre nagyobb teret meghódító televíziózás mellett, ezért a hetvenes évek első felében Rainier herceg úgy döntött, hogy megvalósítja régen dédelgetett álmát: létrehoz egy olyan cirkusz-szakmai eseményt, amilyen a sportolóknak az olimpia, vagy a filmművészetben az Oscar-díj elnyerése. Ebből az indíttatásból született 50 éve a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál.

Albert herceg és Stefánia hercegnő tisztelgése

Albert herceg és Stefánia hercegnő 3500 nézővel közösen tisztelgett az 56 éven át uralkodó III. Rainier monacói herceg előtt. Percekig zúgott a taps.

Minden kétséget kizáróan a világ legjelentősebb cirkusz-szakmai börzéje az 1974 januárjában útjára indított Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál. III. Rainier monacói herceg elérte célját, hiszen ahogyan a 2024-es kiadás nyitóképében láthattuk a fesztivál óriás kivetítőjén,
egyértelműen azt szerette volna, hogy az olyan művészeti ágak között, mint a film- vagy a táncművészet, a cirkuszművészet is méltón ünnepelje azt a felbecsülhetetlen tudást, értéket, amivel milliókat csábít a manézs köré, hogy elvarázsolja, meghökkentse, ámulatba ejtse a nagyérdeműt.

Ha a filmes szakma legnagyobb ünnepe az Oscar-díj átadó gála, a cirkuszművészeté minden kétséget kizáróan a Monte-Carlóban megrendezett cirkuszfesztivál, de a két művészeti ág között mégis óriási a különbség. Míg a filmszakmában újra lehet venni a jeleneteket akár
többször is, addig a manézsban nincs ilyesmire lehetőség, nincs ismétlés. A legjobbak ugyan egy komoly válogatáson esnek át, de az igazi megmérettetés az élő előadás feszültségében történik. A zsűri az aznapi teljesítményt pontozza, akárcsak az olimpián, még akkor is, ha
tisztában vele, hogy máskor, máshol jobban ment.

Az első évek

A korai hetvenes években, amikor a cirkusz úgymond kezdte elveszíteni popularitását, mert új szórakozási formák jelentek meg, III. Rainier herceg úgy gondolta, hogy azt a művészeti ágat, „amely egyidős a világgal”, meg kell menteni. Mint minden kezdeményezés, amit
regnálása alatt indított el, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál is egy látnoki kezdeményezés volt, amely az együttérzésen alapult.

Az első négy alkalommal főként arra koncentráltak, hogy a világ legjobb, legelismertebb produkcióit szerződtessék, újra emlékeztetve a nézőket a cirkusz nívójára. 1977-ben Magyarországot a Duó Kristóf képviselte, akiket a herceg mellett többek között értékelt a híres Életmű Oscar-díjas színész, Cary Grant, és az olasz filmsztár, Raf Vallone is. Előadásukat Ezüst Bohóccal díjazták. Sz. Látó Judit „Életem a cirkusz” című könyvében Kristóf István így emlékszik vissza a Monte-carlói Cirkuszfesztiválra:
„... a kezdés 1974-ben úgymond egy kísérlet volt. És sikere lett. A francia Bouglione Cirkusz adta hozzá a sátrat és a műsorát, ami a kevés fellépő miatt nem volt elég hosszú, úgyhogy plusz produkciókat is szerződtettek. Meghívást kapott többek között a világhírű bohóc,
Charlie River, aki végül megkapta a legjobbnak járó aranyat.”

Így folytatja: „Több elismerést is kaptam életemben, de a monte-carlói Ezüst bohóc-díjunk mindennél értékesebb. 64 produkció versenyzett abban az évben, és mindegyik csak egyszer léphetett a zsűri és a nézők elé. Ott voltunk mi ketten, Ili meg én, a hatalmas tizenöt tagú
akrobata csoportok vagy látványos állatszámok mellett. Bekerült a „két kis kommunista” a nagy, nemzetközi műsorba és ezüstöt nyertek. Nem akartuk elhinni! Még ma is úgy emlékszem mindenre, mintha csak tegnap történt volna”.

Rainier herceg sok erőfeszítést tett a kultúrák közötti párbeszéd érdekében, összefogásra ösztönözte a cirkuszigazgatókat, támogatta a fiatal előadóművészeket és a különböző koncepcióban működő iskolákat szerte a világban. Hű maradt víziójához, és ma már számos országban rendeznek cirkuszi fesztiválokat, de az igazi köszönet őt illeti, hiszen csodálatos dolgot alkotott, hagyományt teremtett, amit lánya, Stefánia monacói hercegnő tovább éltet. A fesztivál elnökeként aktív szerepet vállal az esemény lebonyolításában, munkájában 2001
óta Urz Pils művészeti igazgató és ügyvezető támogatja.

Jubileumi fesztivál

Mint minden évben, a Monte-carlói Cirkuszfesztivál most is egy óriási parádéval kezdődött. Ifj. Simet László magyar artistaművész volt az egyik nagy attrakció, akivel az esemény kapcsán interjút is készítettünk.

A seregszemlét január 19. és 24. között tartották az Espace Fontveille-ben a „Nagy Kupola” alatt, az ünnepségsorozat pedig január 28-án ért véget. 17 országból több mint 150 artistaművész lépett a manézsba az Arany-, Ezüst- és Bronz Bohócért, mind a 15 előadáson 3500 néző előtt. Az 50 éve létrehozott fesztivál 46. alkalommal került megrendezésre, a fiatalok versenye, a New Generation pedig 11. alkalommal. A Covid-járvány óta a fiatalok is a „nagy” műsorban szerepelnek, de külön kategóriában értékelik a produkciójukat.

A zsűri nehéz helyzetben volt, végül három Arany Bohóc-díjat osztottak ki, és mondhatjuk, hogy Európa maga mögé szorította a szinte mindig aranyérmes kínaiakat. Az első Arany Bohóc-díjat a francia Charles és Alexander Grüss nyerte lovaszsonglőr produkciójával, illetve a Grüss család örökségét is díjazták ezzel a díjjal. A másodikat a olasz-bolgár Kolev Sisters nyerte, akiket a magyar közönség is láthatott a 2020-ban megrendezett Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A harmadik Arany Bohócot pedig az olasz Elvis és Cvetomira Errani vitték el
elefántprodukciójukkal. Junior kategóriában az aranyat az elképesztő technikai tudású 17 éves kínai Wang Meng Chen nyerte, a Jiangsu Akrobatikus Csoportból.

Ezüstöt kapott a Duo Disar Üzbegisztánból, a Wuhan Akrobata Csoport Kínából, akik még soha nem látott triplaszaltót ugrottak biztosítókötél nélkül egy olyan technikai innovációt bemutató hintaszámban, ahol egy kis hiba is súlyos következménnyel járhatott volna. Rajtuk kívül Ezüst Bohóc-díjjal jutalmazták még a mongol Amaraa Deszkacsoportot. Fiatal versenyzőként az olasz Trixie Zavatta nyerte az Ezüst Bohócot, akinek a szülei a gálaműsor próbája előtt azt mondták, „ez az élmény arra fogja ösztönözni Trixie-t, hogy még többet gyakoroljon, hiszen már most célul tűzte ki, hogy szeretne visszajönni felnőttként is megmérettetni magát”. Trixie mindössze 13 éves, és kézenálló produkcióját egy állandóan
mozgásban lévő Hoverbordon adta elő, ami igazi kuriózum.

Bronz Bohóc-díjat kapott a Cirque du Solei sztárja, Alekszej Goloborodko, akit a világ leghajlékonyabb embereként tartanak számon. A díjátadó után úgy nyilatkozott: „fantasztikus érzés, hogy itt lehetek a világ legrangosabb fesztiválján. A közönség szeretete egyszerűen leírhatatlan. Nagy megtiszteltetés, hogy én képviselhetem a Cirque du Solei-t ezen a rangos eseményen”.

Bronz díjat kapott még a Pneumatic Art, a Troupe Addis Abeba, az Exreme Lights. Ezen kívül Bronz Bohóccal térhet haza Ukrajnába a White Gothic akrobatikus emelőszám, akiknek vezetője, Valeriy Yemets a díjátadót követően pár szóban összefoglalta gondolatait: „Természetesen, mint minden hivatásos cirkuszművész, mi is arról álmodtunk, hogy eljussunk erre a fesztiválra. Én személy szerint nagyon sokáig vártam a meghívásra, többször voltam reményvesztett, de egyszer csak megérkezett a felkérés a 46. fesztiválra. És ráadásul a jubileumi évre. Rettenetesen boldog voltam. Megmondom őszintén, nagyon nehéz volt az út, úgy értem, a fesztiválra való felkészülés, voltak különböző sérülések, betegségek is a csoportban, de haladtunk a célunk felé, nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, akinek köze volt a sikerünkhöz! Nagyon örülök a kis győzelmünknek, remélem beírjuk a nevünket a cirkusztörténelembe!”

A nagy nevettetők

Bohóc nélkül nincs cirkusz, legalábbis Monacóban biztosan nincs. A jubileumi év műsorába idén ötödik alkalommal hívták vissza az Ezüst- és Arany Bohóc-díjas hamisítatlan commedia dell’arte előadóit, Gianni és Daris Fumagallit , akik kétségkívül korunk egyik legismertebb
bohóc-testvérpárosa. A híres Adj mézet, méhecske! – számukat a Fővárosi Nagycirkuszban is bemutatták a Kristóf Krisztián által rendezett Repülőcirkusz műsorban. Monte-Carlóban idén Életmű-díjjal jutalmazták munkásságukat és mindenki meglepetésére II. Albert monacói
herceg is részt vett komédiázásban, több ezer embert elgondolkodtatva és emlékeztetve arra, hogy a legjobb gyógyszer a világ bajaira még mindig az önfeledt nevetés.

(Kiemelt képünkön: Stefánia monacói hercegnő és II. Albert monacói herceg átadják az Arany Bohóc-díjat a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 2024. január 23-án. Fotó: Frédérick Nebinger)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).