Albániában épít és üzemeltet zárt szögesdrótos tábort 2024-től Olaszország

A olasz kormány két tábort készül felállítani Shengjinben és Gjaderben néhány hónapon belül, ezekben összesen háromezer ember elhelyezését tervezik.

 

2023. december 5., 19:42

Szerző:

Albániában fog szögesdrótos tábort építeni és üzemeltetni Olaszország 2024-től, a kormány erről kedden dönt – jelentette be az olasz miniszterelnök hivatala a testület ülése előtt. Giorgia Meloni miniszterelnök és albán kollegája, Edi Rama ezt november első hetében tartott római találkozóján jelentette be. A tengerparti Shengjinbe azok az illegális bevándorlók kerülnek, akiket az olasz hatóságok a tengerről gyűjtenek össze. Fertőtlenítés és azonosítás után átszállítják őket a tengerparttól mintegy húsz kilométerre fekvő Gjader 77 ezer négyzetméteres táborába. 

A táborok zártak lesznek, négy méter magas szögesdróttal erősített kerítés övezi majd őket.

Az információk szerint a központban az olasz rendőrség tartja fenn a rendet. Az albán rendőrség kizárólag a táborokon kívüli területet ellenőrzi majd. A tervek szerint a két tábor egyszerre háromezer embert tud majd befogadni, és az olasz hatóságok évi 36 ezerrel számolnak. A két központ olasz jogi hatáskörbe tartozna, vagyis az illegális bevándorlók sorsáról az olasz bíróságok döntenek.

Róma elkötelezte magát, hogy a megállapodás hatályba lépésétől számított három hónapon belül 16,5 millió eurót utal át Tiranának, és további száz millió eurót garanciaként. Az olasz fél állja az illegális bevándorlók ellátási, egészségügyi költségeit, valamint a biztonsági, jogi kiadásokat. Az olasz kormány az albániai táborok építésének, működtetésének műszaki és költségvetési részleteiről eredetileg hétfő este döntött volna. Az ülést azonban keddre halasztották. Az albán parlament a karácsonyi ünnepek előtt szavaz a megállapodásról.

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter kedd délelőtt újságíróknak azt mondta, hogy az Olaszország és Albánia közötti „migránspaktum pozitív kezdeményezés. Kísérletnek, újításnak számít, amelyben Olaszország főszerepet kíván vállalni”.Európa kedvezően tekint a kezdeményezésére – mondta. Hozzátette, a táborlétesítés semmilyen európai vagy nemzetközi jogszabályt nem sért.

Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola a Corriere della Sera napilapnak úgy nyilatkozott: „ha sikerül olyan megoldást találni, amely a menedékkérelmek benyújtását az Európai Unió határain kívülre helyezi, azt figyelembe kell venni". Megjegyezte, véleményt azután tudnak mondani, ha a táborok megkezdték működésüket. „Az Európai Parlament számára az a fontos, hogy tiszteletben tartsák az emberi jogokra vonatkozó európai jogszabályokat” – tette hozzá.

(Kiemelt képünkön: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. Fotó: Brendan SMIALOWSKI / AFP)