Alapos vizsgálatot kér az Európai Parlament az újságírók halála ügyében

2018. október 23., 09:30

Szerző:

Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani nemzetközi vizsgálatot kért Dzsamál Hasogdzsi újságíró-szerző halála ügyében az Európai Parlament ülésszakának megnyitóján Strasbourgban.  

- Ez a Parlament mindig ki fog állni a sajtószabadság és az újságírók szabadságának védelmében – jelentette ki Tajani elnök, és alapos, nemzetközi vizsgálatot kért Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró és szerző halálának körülményeivel kapcsolatban. A Parlament követeli, hogy a szaúd-arábiai hatóságok kutassák fel és büntessék meg a bűntett elkövetőit, tette hozzá.

A Parlament az egy éve a tényfeltáró munkája miatt meggyilkolt máltai újságíróról, Daphne Caruana Galiziáról is megemlékezett.

Hasogdzis ügyében Törökországba utazott Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn este, a látogatást hivatalosan nem jelentették be, és a The Washington Post című lap megkeresésére a CIA szóvivője nem is kívánt reagálni a hírre.

A lap nevük elhallgatását kérő tisztségviselőkre hivatkozva közölte az értesülést.

Haspel kedden érkezik Ankarába, amikor Recep Tayyip Erdogan török elnök várhatóan helyi idő szerint kora délután beszédben tárja fel mindazt, amit Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró meggyilkolásáról a török hatóságok tudnak.

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).