Afrikában rettegnek az oroszok elleni szankcióktól, joggal

Az Afrikai Unió (AU) attól tart, veszélybe kerül a kontinens államainak élelmiszer-ellátása az Oroszország ellen elrendelt nyugati szankciók miatt, jelentette ki kedden Macky Sall szenegáli államfő, aki egyben az AU soros elnöke is, videóüzenetben fordulva a brüsszeli uniós csúcshoz.

 

 

2022. május 31., 21:43

Szerző:

Sall hangsúlyozta, hogy a szankciós listára került orosz pénzintézetek kizárása a nemzetközi SWIFT-fizetési rendszerből megnehezíti a fontos agrártermékek árának megtérítését, s ez veszélybe sodorja az élelmiszerellátást.
 

Beszélt arról is, hogy az ukrajnai Odessza kikötőjének orosz blokádja jelentősen korlátozza az ukrán élelmiszerek exportját. Kijelentette, hogy az Afrikai Unió ezért támogatja a világszervezet blokád feloldására irányuló erőfeszítéseit. Sall felhívta a figyelmet arra, hogy az afrikai országok "rendkívül aggódnak" az európai büntető-intézkedések miatt.

„Amennyiben zavar lép fel a SWIFT-rendszerben, ez azt jelenti, hogy a tranzakciók elnehezülnek, sőt, lehetetlenné válhatnak még akkor is, ha a termékek elérhetők”

– tette hozzá. Az Afrikai Unió soros elnöke egyben figyelmeztetett arra is, hogy jelentős terméskiesések várhatók Afrikában. Becslések szerint az idén 20, vagy akár 50 százalékkal is kevesebb lehet a betakarított gabona mennyisége. Élesen bírálta azt is, hogy erősen megemelkedett a műtrágyák világpiaci ára.
 

Sall hangsúlyozta: mindent el kell követni, hogy az elérhető gabona- tartalékokhoz hozzá lehessen férni a szállítmányok zavartalanságának biztosításával, hogy "elkerülhető legyen a hiány és az általános áremelkedés katasztrofális forgatókönyve". Az ukrajnai háború komoly fennakadásokat okoz a gabonatermelésben és -exportban. Oroszország és Ukrajna ugyanis jelentős gabonatermelő, együttesen a globális export harmadát adja.

(Kiemelt kép: orosz katona őrt áll Mariupol kikötőjében 2022. április 29-én. Fotó: Andrej BORODULIN / AFP)

2025. május 7., 13:29

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.