A szocialista elnökjelölt bevette a Bastille-t!

Tizenhét évvel Francois Mitterrand távozása után ismét szocialista köztársasági elnök költözik a párizsi Élysée-palotába. A svájci Tribune de Geneve internetes portál exit poll adatokra hivatkozva este fél hét után közölte, hogy Francois Hollande a szavazatok 53 százalékával megnyerte az elnökválasztást.

2012. május 6., 19:32

A hivatalos eredményt a francia hírközlő szervek a kampánycsend követelménye miatt csak este 20 óra után, az összes szavazóhelyiség bezárását követően hozzák nyilvánosságra, a külföldi médiákat azonban ez a tilalom nem kötelezi.

A svájci hírportál szerint Sarkozy az ismertté vált exit pollok egyikében sem előzte meg vetélytársát, Hollande 52-55 százalékkal veri ellenfelét. A felmérési adatokon túl a Tribune de Geneve számos közvetett, de sokatmondó értesülés alapján is biztosnak tekinti a szocialista jelölt győzelméről szóló információt: Az UMP kormánypárt este 18 óra tájban lemondta a Concorde térre vasárnap estére tervezett tömeggyűlést. 2007-ben, az elnökválasztás második fordulójának estéjén itt ünnepelték hívei Sarkozy győzelmét. A másik tábor szavazói már gyülekeznek a Bastille téren.

Hollande előre meghirdetett programja szerint a hivatalos eredményhirdetés után – annak tartalmától függetlenül – beszédet mond Tulle város főterén, s ha a választás az ő javára dől el, Párizsba utazik és csatlakozik a Bastille téri ünneplőkhöz.

Kapcsolódó cikkünk:

Elnökválasztás: Váltóállítás