A szaudiaknál kihúzták a gyufát

Több tucat iszlamista lázadó szállta meg pénteken a szomáliai Hararder kikötőjét, azok után a kalózok után kutatva, akik Sirius Star szaúdi óriás tankhajó eltérítése mögött állnak - közölte az iszlamisták egyik helyi vezetője.

2008. november 21., 19:30

Az MTI azt írta: a múlt szombaton, rakterében 100 millió dollár értékű olajjal elrabolt szupertankert a feltételezések szerint Hararder közelében horgonyozták le a kalózok, Szomália hosszú tengerpartjának nagyjából a közepén.

– Szaúd-Arábia egy muzulmán ország, ezért hajóit eltéríteni nagyobb bűn mint másokét – mondta a brit hírügynökségnek az ország szinte egészét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista lázadók egyik szóvivője.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.